kerámia

2021.07.18. 20:00

Tűzvörösben és türkizzöldben szép a világ

Szerethető, gömbölyded asszonyi formák. Szépek, színesek, szolidan díszesek és tüzesek. Éppen most hűlnek a résnyire nyitva hagyott kemencében. Odébb elektromos fazekaskorong pihen, gazdag mázkollekció vár a sorára, s még kézikocsin az alapanyag, az agyag. Buni Gabriella keramikus Damja­nich utcai műhelyében jártunk.

Lőrincz Sándor

Éppen negyven éve, hogy a kézművesség mellett döntött. Leérettségizett a Munkácsyban, aztán jelentkezett Pécsre a tanárképzőbe. Nem vették fel, szülei pedig nem szerették volna, ha tétlen marad a lányuk; azt sugallták: akkor inkább tanuljon szakmát, a munka nemesít. S hogy mit válasszon? Felnézett a nappaliban lévő, Németországból kapott ajándékra, egy olasz majolikatányérra, és eldöntötte: kitanulja a fazekasságot. Bár tisztában volt vele, hogy ez inkább férfiaknak való pénzkereset, de már a kezdetekkor bízott magában. Így van ez azóta is, közben pedig – szinte észrevétlenül – beleragadt az agyagba.

Nem bánta meg, hogy városi lányként elköteleződött a nép­élet és a néplélek, a tárgyalkotó népművészet mellett, hiszen mindig vonzotta a falusi létforma, mert a falut tisztább, becsületesebb népek lakták, és odafigyeltek egymásra. A mai hírek azonban olykor megzavarják a nyugalmát, de rossz­kedve nem tartós; aki ismeri Gabit, az tudja: a beszélgetéseket gyakran fűszerezi göndör kacagása.

Optimistán áll mindenhez, s nem veszítette el kedvét a háta mögött hagyott pandémiás időszakban sem, amikor – megrendelés híján – minden kézművesnek fel kellett élnie aranytartalékait. Ráadásul a mázárak néhány hónap alatt 50 százalékkal drágultak, amit nemcsak a kézműves, a vásárló is érzékel. Amikor odatelepszik a koronghoz, s kezével életet lehel a rideg agyagba, gondolatban évtizedeket fiatalodik. Nem volt véletlen, hogy Szörényi Jánosné egyik művészettörténeti óráján Kovács Margit keramikusművész életművéből vállalt kiselőadást. Látens módon már akkor foglalkoztatta a művészet, az alkotás-alakítás vágya. Felidéződnek az egykori 512. számú szakiskolában Hausz Árpád órái is.

– Rengeteget tanultam tőle. Vélhetően az ókor volt a kedvence, s még márciusban is e témánál tartottunk – meséli mosolyogva, de aztán év végére behoztuk a lemaradást. A Fazekas Háziipari Szövetkezetben gyakorlatoztam, ahol a kollégák ismertettek meg Tamás Laci bácsival. A habán kerámia somogyi meghonosítója örömmel adta át tudását későbbi találkozásainkon is, de egy elsős egyetemista iparművészetis lánytól is sok fortélyt ellestem.

Ismert keramikusgeneráció tagjai elevenedtek meg előttünk: Szijártó Réka, Ficzere Mátyás, a Falusi házaspár, Éva és Béla, Verseghy Ferenc, a korán elhunyt Burucz András… Ősi formák és motívumok átmentői, megújítói mindannyian. A hűség Buni Gabriella életében is a legnagyobb kincs. Azt mondja, formai szempontból túl sok újdonságot nem lehet már felvonultatni, hiszen a rómaiak, a görögök mindent megmutattak, és a XVII.-XVIII.-XIX. századi népi kultúra is meglehetősen gazdag, ám a színek és a motívumok, a díszítés kavalkádjában bőven jut idő és lehetőség a kísérletezésre. Így minden keramikus a saját útját járhatja. Buni Gabriella is ezt teszi. Egyedi stílusjegyei messziről felismerhetők, diszkréten díszített, finom vonalú bögréi, mézescsuprai, kancsói, táljai, étkészletei kiragyognak más kézművesek portékái közül.

– A népi kerámia a mindenkori igényeket szolgálta ki; ez nem lehet másként ma sem – vallja a keramikus. – Egy modern lakás modern bútorához nem illik a csákvári Miska-kancsó vagy a habán tányér, a tolnai vésett edény. Én is népi motívumokból építkezem, de figyelek a kor követelményeire, és dísztárgyak helyett használható edényeket korongozok. Persze ezek egyben dísztárgyak is lehetnek. A motívumok pedig változatosak. Régen sem volt másképp. A habán a Felvidékről terjedt el, a Dunán szállították, és győri bokály néven váltak ismertté. Elkerült Erdélybe is, ahol a helyi forma- és motívumkincs jellemezte. A pöttyös díszítés – ami nekem is nagy kedvencem –, az egész Kárpát-medencében megtalálható; Burgenlandtól a Délvidékig.

Számos önálló és csoportos kiállításon bemutatkozott már, és kedveltek gyermekfoglalkozásai is, hiszen szakmaszeretet, hit és hűség süt át minden mondatán, mozdulatán. – Négy évtizede együtt élek az agyaggal, s ha nem köthetem magam elé igencsak viseltes kötényemet, akkor nem érzem jól magamat. Azon is töprengek, hogy mindenféle nehézség ellenére elmondhatjuk: a magyar népművészet világhírű, és ezt a rangot őrizniük kell a kézműveseknek. Az is gyakran eszembe jut: talán jobb, hogy nem lettem pedagógus, hiszen ha hibázok a korongnál, az javítható, ha megreped a máz az edényen, akkor sincs különösebb gond, ám ha a tanítványok lelke törik össze miattam, azt nehezen viselném el…

Tárul a műhely

Buni Gabriella szerint szülei, Jutka nővére és családja segítsége nélkül nem lehetett volna tartósan jelen a kézművességben. Tagja a Magyar Kézműves Szövetségnek és a

megyei népművészeti egyesületnek. Június 12-én a Nyitott Műhely program keretében a kaposvári keramikus is kitárja műhelyajtaját.

Hit és hűség az ember lényege

Buni Gabriella szerint hit és hűség nélkül csak félkarú óriás az ember. Az alkotó régóta kacsintgat az iparművészet felé. Szeret játszadozni, kísérletezgetni a formákkal, a mázakkal. A tűz színét, a pirosat kedveli leginkább, meg a türkizt, az életet jelentő víz színét.

– Egyik keramikus sem irigy a másikra?

– Biztos, van, aki az. Én azonban miért irigykedjem? Azt tartom, hogy mindannyiunknak jó, ha a másik fazekasnak jól megy.

– Jól megy?

– Természetesen nem, hiszen most elsősorban élelemre költik a pénzüket az emberek, nem pedig a kézzel készített kerámiákra.

Ezek is érdekelhetik