2022.08.21. 11:30
Nem feledik Bujtor Istvánt Balatonszemesen
Idén is megrendezték a négynapos Bujtor István Filmfesztivált Balatonszemesen.
Fotó: Németh Levente
Az idei, tizenharmadik találkozón a vetítések és a filmes versenyprogramok mellett veteránautók felvonulásával is várták az érdeklődőket.
Veterán autók lepték el Baltonszemest
Fotók: Németh LeventeÉtelkóstoló, pódiumbeszélgetések, szakmai workshopok is szerepeltek a programban. Természetesen Bujtor István filmet is megtekinthettek a színész munkássága iránt érdeklődők, hiszen a Három testőr Afrikában is szerepelt a fesztivál programjában. A film zenéjét jegyző Frenreisz Károly is részt vett a Bujtor Filmfesztiválon.
Természetesen idén is nevezhettek a fiatal vagy éppen sokat látott filmesek alkotásaikkal, hogy a Bujtor-díjért versengjenek. A játékfilmek és kísérleti fikciós alkotások kategóriában számtalan film szerepelt, köztük az általunk is már szemlézett Herendi Gábor alkotás a Toxikoma is. A dokumentumfilmek, ismeretterjesztő filmek és portréfilmek kategóriába szintén hat alkotás került. Míg az animációs filmek kategóriájában négy alkotás verseng. Hat alkotást neveztek a versfilmek kategóriájába. A közönség négy nap alatt nyolc filmet tekinthetett meg a fesztivál programjaként, s természetesen több alkotóval is találkozhattak.
A szervezők egy Ötvös Csöpi makettkiállítással is tisztelegtek az éppen nyolcvan évvel ezelőtt született Balázs Béla-díjas színművész-rendező-producer-forgatókönyvíró Bujtor István emléke előtt.
Ötvös Csöpi relikviák a Bujtor Filmfesztiválon
Fotók: Németh LeventeA programon Bujtor István családtagjai, és a filmjeiben szereplő állandó színészpartnere, Kern András is részt vettek.
![bujtor filmfesztivál veterán autó felvonulás kern andrás](https://cdn.sonline.hu/2022/08/yOYDlSP4JMHSRpcWPOzKosQimSuBfu_ml4HZyra-N0s/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwZTg5ZWU3MmI2MDRhNzg5ZjQ4MmNmZTI1NTE4NjNk.jpg)
Fotós: Németh Levente
A szervezők úgy gondolják: nincsen emlékezet emlékezés nélkül. Fontosabbnak érzik, hogy ne csak egy sírkertbe vonuljanak ki fejet hajtani Bujtor István emléke előtt, hanem egy kiemelkedő, négynapos nagyszabású fesztivállal emlékezzenek rá. Olyannal, amilyen ő maga is volt, felejthetetlen.