Jótékony dallamok

2023.05.01. 07:00

Szemüveg készül az orgonakoncert bevételéből

Jótékonysági koncertet szervezett az Első Kaposvári Lions Club szombaton a kaposvári református templomban.

Marosi Gábor

Az eseményen Varnus Xavér orgonaművész lépett fel. A magyar-kanadai orgonista telt ház előtt játszotta el a többi között Beethoven és Liszt Ferenc műveit.

Krista Ágnes, az Első Kaposvári Lions Club elnöke érdeklődésünkre elmondta, már ötödik alkalommal szerveztek közös jótékonysági koncertet Varnus Xavérral. Mivel 105 éves a Lions-mozgalom, ezért úgy döntöttek, hogy a zenés délután bevételéből 105 rászoruló gyereknek készítettnek el látást-segítő szemüveget. Az ókulákból elsősorban somogyi, azon belül is kistelepüléseken élő fiatalokat szeretnének támogatni. 

Fotók: Muzslay Péter

Krista Ágnes kiemelte: az eladott jegyek is jól mutatják, hogy sokan szeretnék támogatni a céljukat. Az elmúlt években eddig már több mint 300 szemüveget adományoztak – a fiatalok mellett – rászoruló felnőtteknek is.

Varnus Xavér a koncert előtt elmondta, hogy mérhetetlenül sok a baj és a szenvedés körülöttünk. Ezért mindenki ahol és ahogy tud, megpróbál másoknak segíteni, ezért is vállalta a Lions Club felkérését. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában