Csőd

2023.06.19. 13:38

Csődbe ment Ivancsics Ilona színháza, még a díszleteket is elárverezik

Kovács Gábor

20210527 Budapest Szabadtéri Játékok a Skanzenben színházi fesztivált sajtótájékoztatója. fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet képen: Ivancsics Ilona színésznő, művészeti vezető

Fotó: Teknős Miklós

A válása után kényszerűségből árulja a színházát Ivancsics Ilona, aki 62 évesen kezd új életet. A Szomszédok egykori Vágási Jutkája tizenöt év után szakított párjával, majd felszámolta az addig közösen vitt magánszínházukat, amelynek kellékeit és díszleteit nemrég árulni kezdte, írta meg a bors.hu.

Ivancsics Ilona két évtizede működteti nagy sikerrel az „Ivancsics Ilona és Színtársai” nevű társulatát, mely alkotóműhellyel komoly hazai és nemzetközi sikereket értek el. A siker lendületének előbb a 2020-as Covid-járvány, később pedig a színésznő magánéletét és az üzletét egyszerre érintő komoly változás vetett véget. Ilona elvált. 

Nehéz szívvel hozta meg a döntést. Fotó: Lang R.

A Nagybajomban született, és a kaposvári Munkácsy Gimnáziumban érettségizett színésznő elmondta, hogy közös megegyezéssel, barátságban vált el. Egyedül azonban már nem tudta a közös színtársulatukat fenntartani, mert ez komoly anyagi terheket rótt rá. A nehézségek miatt kiürült a kassza és a tartalékok elfogytak, ezért fájó szívvel hozta meg a döntést. Arról is el kellett gondolkodnia, hogy miből fog ezután megélni. 

Ivancsics Ilona 15 év emlékeit árusítja ki, melyeknek nem csak anyagi értelemben véve értékesek, mert az eszmei értékük megfizethetetlen számára. Minden jelmezhez kötődése van, de el kell engednie, mondta a lapnak. Az elmúlt másfél évtizedben használt rengeteg jelmez, díszletelem, bútor vár eladásra. Van egy komplett összecsukható, 150 férőhelyes nézőterem is, takaró falakkal, amelyet nagyon profi cuccként ír le. Ami értékesítés után megmarad, azt felajánlja rászoruló színházaknak. 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában