Csengő hangok

2023.06.19. 10:14

Taroltak a kaposvári zeneiskolások Veszprémben

Két második helyezéssel és egy különdíjjal tértek haza a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei a Színház az egész világ elnevezésű országos megméretésről Veszprémből a hétvégén.

Koszorus Rita

Balról Csizmadia Lolita, Hidvégi Hanna, Lukácsi Enikő, Bodor Kristóf.

Musical és operett stílusú dalokkal indulhattak a fiatalok a hosszú évekre visszatekintő veszprémi versenyen. Kaposvárról négy fiatalt készített fel Lukácsi Enikő, a Liszt Ferenc Zeneiskola tanára, közülük hárman jutottak a döntőbe. Csizmadia Lolita szólóban indult a felnőtt kategóriában, s miután tavaly ugyanitt első helyezett lett, ezúttal a második helyet szerezte meg egy Aretha Franklin és egy Cserháti Zsuzsa klasszikussal. 

Emellett szerepelt duettben is Hidvégi Hannával, amelyben az előadott Ariana Grande és Labrinth dalokkal a lányok második helyezést értek el. 

Bodor Kristóf, a junior II. kategóriában elvitte a különdíjat, hiszen előbb egy részletet adott elő a Kabaréból, majd Heródes dalával a Jézus Krisztus szupersztárból teljesen lehengerelte a szakavatott zsűrit, amelyben helyet foglalt Csengeri Attila, Bátori Éva, operaénekes és Szabó Szilvia énekművész.

A nevező fiataloknak három számmal kellett készülni a Hangvilla Közösségi térben megtartott megméretésre, az elsőt ők választották ki, a másodikat viszont a zsűri a maradék kettő dalból. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában