Állás helyett elutasítás várta az ifjú költőt Somogyban

Debrecenből, Sárospatakon és Pozsonyon át, 1798 tavaszán betegen és szegényen érkezett gróf Festetics Györgyhöz Keszthelyre egy ifjú verselő, Csokonai Vitéz Mihály (1773–1805). Csokonai bízott abban, hogy tanári státuszt kap Festeticsnél, így örök szerelmét, Vajda Juliannát, azaz Lillát is feleségül veheti. A gróf és uradalma nagy tiszteletben állt országszerte, Festetics mintagazdaságot működtetett, több iskolát is patronált, köztük a csurgóit. Azonban Csokonai állás helyett elutasítást kapott, és így Lilla kezét sem nyerte el. 

A költő Somogyban találta magát, egy elég kietlen tájon, ráadásul a betegség is utolérte. Minden segítség jól jött, egy barátja révén jutott el Csökölybe. Egy piciny faluban, egy lelkészlakásban kapott kvártélyt, ahol három hétig, szinte öntudatlanul feküdt, lázálmaiban sokszor a szerelemről, Lillájáról fantáziálva. Egy jónevű kaposvári orvos azonban kikúrálta. Nyárra már felépült, s gondolta, ha már ide vetette a Gondviselés: szertenéz. Vajon van-e itt egyáltalán kultúra, meg iskola? Írni-olvasni tudó embereket keresett, rájuk is lelt, Bajomban Sárközy István főszolgabírónál és a népies poétánál, Pálóczi Horváth Ádámnál vendégeskedhetett, akik egy egész kis kulturális Helikont működtettek itt. Ezt már kedvére valónak találta. A Múzsa újból arcon csókolta, s papírra vetette gondolatait. Lilla hiánya azonban még mindig kínozta, így született A magánossághoz című verse. 

Ugyanakkor hamarosan megszületett benne a vígeposz megírásának ötlete, melynek a címét hamar kitalálta: Dorottya, avagy a dámák diadala a fársángon. A mű több lett, mint lektűr: inkább egy társadalomkritika, amely a dunántúli úri társaságok rokokó világának felszínességét, kultúrálatlanságát, hazafiatlanságát mutatja be, reális és fiktív elemekkel. A bírálat mellett a történet azonban bravúros: a kurta farsang miatt sok ifjú és idősebb honleány maradt pártában, akik ezért harcot indítottak a házasságra nem hajlandó férfiak ellen. A leányságuk szégyenét s az éveik számát nyilvántartó anyakönyvet akarták Carnevál hercegtől megkaparintani, s a magát, az ő sorsukat közömbösen szemlélő Farsangot is megbüntetni. 

A fővezér: Dorottya, egy férfi után vágyódó „öreg kisasszony”. Az alvezére és szárny­segédje: Orsolya. Aztán jön Opor, Cythere, Vénusz és a Gráciák, Ogor, majd az urak és a dámák szerelmi csatája. A humor, a nyelvi komikum áthatja a művet. Csokonai még egy tréfás művet hagyott maga után somogyi tartózkodásának idejéből, csurgói tanárévéből. Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című darabjának főszereplője ismét egy idős hölgy, aki fiatal gavallérokért epekedik. Somogyi pályafutása azonban hamarosan lezárult, mert 1800 márciusában a csurgói református gimnázium kitaszította tanári karából haladó pedagógiai nézetei miatt. Rövid élete, súlyosbodó tüdőbaja lehetőséget sem adott arra, hogy valamikor is visszatérjen. 

A börtönből kilépő Kazinczy Ferenc, a széphalmi nyelv­újító már megsejtette Csokonai nagyságát. A csekei, búskomor remete Kölcsey Ferenc viszont nem tartotta sokra. A romantika elhomályosította emlékezetét, addig amíg a Nyugat köré csoportosuló „ifjú szívek”, élükön Ady Endrével, fel nem fedezték újból a felvilágosodás korának nagy alakját, a poeta natust, a született költőt, Csokonai Vitéz Mihályt. 

A rövid életű költőzsenit, aki alkotói éveinek egy rövid szakaszát a Balaton vidékén vándorolva írta meg fontos műveinek többségét. 

Intézmény lett 

Országszerte számos emlék, intézménynév őrzi emlékét, egyik emléktáblája a balatonfüredi Panteonban áll, rajta a beszédes sorok: „És midőn sorsom elválék, rám jajdult a Balaton.” – melyeket akkor vetett papírra, amikor irodalmi remekét, A füredi parton, azaz a Tihanyi ekhóhoz című balatoni versét írta. S ne feledjük a Dorottya víg­eposz sorait sem, Fársáng Budáról történő érkezését: „Majd Szalának keskeny, de kies tsútsánál/Általjött a jégen Tihany hegyfokánál;/S kiszállván Balaton Szántódi révére,/Az áldott országba Somogyba beére.”