Autósport

2019.12.31. 17:41

Trabantos Szilveszter Rallye siker: teljesült a bakancslistás álom

A balatonföldvári pilóta, Kiss Péter álma vált valóra a Hungaroringen. Navigátorával, Mester Ferenccel, Trabanttal indultak az idei Szilveszter Rallye mezőnyében.

Hoffmann Zsolt

A támogatóknak köszönhetően, sikeresen elérte nagy vágyát a Kiss PéterMester Ferenc páros, akik egy Trabant 601-el vágtak neki az idei Szilveszter Rallye gyorsasági szakaszainak.

– Még most is alig hiszem el, csodálatos volt – kezdte beszámolóját Péter. – Azt hiszem Rally pályafutásom legmeghatározóbb élménye.

– Minden évben kint voltam nézőként, mint egy kisgyerek, ábrándoztam – folytatta Péter.

A mezőnyben az amatőr kategóriában indultak egyedüliként 600 cm³-vel, és a szervezők sem sorolták nagyobb hengerűrtartalmú autók közé őket, így kizárólag a maguk és a nézők szórakoztatásával kellett foglalkozniuk.

A hétvége a pénteki pályabejárással kezdődött, a verseny pedig szombaton és vasárnap zajlott. Három fajta gyorsaságit kellett teljesíteniük a versenyzőknek. – Változatosak voltak a szakaszok, és még a Formula-1 nyomvonalra is felmentünk.

A szakaszokat dombok, völgyek, szűk fordulók, egyenesek, és rengeteg néző jellemezte.

Bár Péterék szabadon, tét nélkül versenyezhettek, igyekeztek a legtöbbet kihozni a hétvégéből. – Az utolsó gyorson el is szaladt velünk a ló, meg is ütöttük a futóművet egy padkával.

Ennek következtében úgy kellett leautózniuk a hátramaradt távot, hogy elment a futóművük.

Már a hazai autóversenyekben is kuriózumnak számító típust körberajongták a nézők. Elmondása szerint rengetegszer odamentek hozzájuk a szervizparkban megnézni az autót, és az sem volt ritka, hogy a sátor előtt sor állt. A rajongók lelkesedése verseny közben is érezhető volt: – Hatalmas ovációt kaptunk a pályán is. Letérdeltek, csókolták az autót, még sört is dobtak be –, de azt Péterék eltették a verseny utáni ünneplésre.

– Kidugtuk a kezünket, mindenki pacsit akart, ezt át kell élni. – Zárta a beszámolót Péter.

Az elnyert kupán kívül a WRC2 idei bajnokának aláírásával is gazdagodtak

Kalle Rovanperä a futamok között találkozott Péterrel és a Trabanttal.

– A Topp Cars csapatának egyik tagja elrendezte, hogy Kalle Rovanperä találkozzon a Trabanttal. – Mondta Péter. – Amikor meghallotta, hogy egy Trabantot kell aláírnia lelkesen jött és körbenézte. Csattogtak a fényképezők, ő aláírta, hatalmas sikere volt. Erre nem is számítottam.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában