2020.07.03. 12:50
Centerduóval lett teljes a Kaposvári VK kerete
Domagoj Jajčinović, valamint Kacper Langiewicz is a világ legerősebb nemzeti bajnokságába igazolt
Vízilabda Két légióssal erősítette meg keretét a Kaposvári Vízilabda Klub OB I.-ben szereplő csapata, ugyanis a horvát Domagoj Jajčinović és az amerikai Kacper Langiewicz is a somogyi megyeszékhelyen folytatja pályafutását. A két center szerződtetésével pedig teljessé vált a Kaposvári VK játékoskerete a 2020/2021-es idényre, amely július végén a Magyar Kupa küzdelmeivel indul majd.
Domagoj Jajčinović a Mladost Zágráb csapatánál nevelkedett, tehetségére pedig az utánpótlás-válogatottaknál is felfigyeltek. Eddigi pályafutása során játszott hazáján kívül Franciaországban és Romániában is. Legutóbb a VK Zadar 1952 együttesét erősítette.
Kacper Langiewicz az Egyesült Államokban ismerkedett meg a sportág alapjaival. A UC San Diego csapatában játszott az egyetemi évei alatt, a kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően pedig ott lehetett a harmincadik Nyári Universiádén, amelyet Nápolyban rendeztek. Az amerikai válogatottal egészen a döntőig menetelt, a jó szereplés pedig olasz szerződést ért számára. A legutóbbi szezonban a második vonalban szereplő Carpisa Yamamay Acquachiara csapatában játszott. A két idegenlégiós negatív koronavírustesztek után kezdte csak el a közös edzéseket a játékostársakkal.
A somogyiak már korábban leigazolták Grieszbacher Márkot, Tóth Gili Tamást és Vékony Ákost az OB I.-be feljutó budapesti KSI együttesétől, valamint Horváth Ákost Debrecenből. Így Surányi László irányításával egy szinte teljesen átalakított kerettel vág majd neki a tizedik, jubileumi élvonalbeli szezonjának a Kaposvári VK.