Kézilabda

2023.07.31. 14:50

Kemény a munka a Csurgói KK csapatánál

A Csurgói KK két új játékosa is beszámolt a klub honlapján az eddigi tapasztalataikról, egyúttal betekintést is engedtek az eddig elvégzett munkába.

A szerb jobbszélső, Aleksa Tufegdzic és a cseh jobbátlövő, David Mazurek nyilatkozott az első csurgói benyomásokról, valamint az eddig elvégzett munkáról.

– Az első benyomásaim fantasztikusak itt, Csurgón, a csapat nagyon jól fogadott, sokat segítenek a társak az edzések közben vagy éppen az edzések után is – kezdte Aleksa Tufegdzic. – Jelenleg a felkészülés első hetével végeztünk, elégedett vagyok az eddigi munkával. Kemények az edzések, de mindannyian tudjuk, hogy a lehető legjobban fel kell készülnünk a szezon kezdetére, mert nagyon nehéz és hosszú idény vár ránk. Szisztematikusan lett összerakva a felkészülésünk menete, úgyhogy szerintem rendben leszünk a nyitányra.

– Először az elmúlt héten, szerdán találkoztam a csapattársakkal, edzőkkel és a vezetőkkel – mondta David Mazurek. – Különböző tesztekkel indult a munka, szerdán a futásé, csütörtökön pedig a különböző gyakorlatoké volt a főszerep. Pénteken és szombaton aztán csapatösszetartás következett, ahol több olyan program is volt, amely során jobban megismerhettük egymást. Ez a hét pedig már a kemény munkáról szólt, reggel futással vagy kondis edzésekkel, délután pedig labdás tréningek voltak. Szerdán a rehabilitáció jegyében ellátogattunk a zalakarosi MenDan hotelbe is, a délutánt ott töltöttük. Nagyon boldog vagyok itt, nagyon várom már, hogy elkezdjük a szezont és megvívjuk az első győztes meccsünket is a bajnokságban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában