Darts

2023.09.27. 15:23

A közönséget is lázba hozó történelmet írt az egykori kaposvári dartsos

Sporttörténelmet írt az egykori kaposvári dartsos, Major Nándor, aki első magyarként tudott a PDC által szervezett European Tour-versenyen mérkőzést nyerni.

Klein Péter Nándor

Fotó: Koncz Márton

Átszakította a gátat, s ezzel utat mutatott a többi versenyző számára Major Nándor, aki a magyar darts történetében először nyert a PDC (Professzionális Dartsszervezet) által szervezett versenyen. Az egykori kaposvári dartsos – aki a fejlődése érdekében költözött Budapestre – a hazai selejtezőből jutott be a világ legjobbjait felvonultató Hungarian Darts Trophy-ra, ahol a legjobb magyar eredményt érte el, így biztos, hogy aranybetűkkel kerül be a neve a magyar dartssport történetébe.

– Négy magyar juthatott ki a versenyre, Kovács Patrik automatikusan, mert szerepel a világranglistán, így már csak három hely volt kiadó, szerencsére az egyiket sikerült megcsípnem – tette hozzá Major Nándor. – Ehhez kellett némi szerencse is, hiszen az egyik párharcban öt meccsnyilat is túléltem.

A budapesti MVM-Domeban rendezett a III. Hungarian Darts Trophy nyitónapján aztán fantasztikus, a közönséget teljesen lázba hozó sikert aratott a német Ricardo Pietreczko felett.

– Ha visszagondolok erre még most is libabőrös leszek – mondta Major Nándor. – Ez az egyik legjobb érzés, amit valaha átéltem. Már az is egy csoda volt, amikor fent dobáltam a bemelegítésnél, de amikor kimentem a közönség elé még elképesztőbb volt. Egyébként a szurkolók nagyon sokat segítettek a győzelemben, folyamatosan toltak előre. Én vagyok a huszonkettedik magyar, aki megpróbált meccset nyerni PDC versenyen, de eddig csak nekem sikerült. Örülök, hogy élni tudtam a lehetőséggel. Előzetesen a tisztes helytállásban bíztam, de, amikor a meccs közepén éreztem, hogy szenved az ellenfelem, akkor már azt gondoltam, hogy ezt meg kell csinálnom!

A III. Hungarian Darts Trophy második körében már egyedüli magyarként várt ellenfélre, az élet pedig nem gördített könnyű akadályt elé, ugyanis a Reptér című számra, Szoboszlai feliratú magyar válogatott mezben bevonuló Damon Hetával találta szembe magát az egykor kaposvári, akinek a nagy falatnak bizonyult a másodikként kiemelt ausztrál.

– Az első nap után azonnal hazamentem, de annyi minden dolgozott benne, olyan sok élmény ért, hogy alig tudtam aludni – mondta Major Nándor. – Nem sikerült kipihennem magam, a gyakorlás sem ment igazán. Próbáltam valahogy összeszedni magam, azonban nem igazán sikerült. Damon Heta nagyszerűen játszott, kipihenten is talán egy-két leget tudtam volna nyerni ellene. A történethez még az is hozzátartozik, hogy a reptéren találkoztam vele és megkaptam tőle azt a Szoboszlai mezt, amiben a versenyen szerepelt.

Major Nándor jelenleg a dániai világkupán szerepel a magyar válogatottal. Esbjergben egyéniben, párosban és csapatban is a tábla elé szólítják majd.

– Meglepett, de nagyon örültem a válogatott meghívónak, megpróbálok Dániában is kiemelkedő eredményt elérni – tette hozzá Major Nándor.

A dartsos elmondta, ebben az évben bár még több verseny vár rá, de igyekszik majd arra is időt szakítani, hogy novemberben egy kaposvári viadalom is tábla elé álljon, ezzel is tovább népszerűsítve szeretett sportágát. Ezt a történelmi sikerével is megtette, ami után rengeteg pozitív visszajelzést kapott és sokan megállították egy közös képre, illetve egy aláírásért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában