Fotók és videó

2024.04.28. 13:54

Kiszli Vanda Kaposváron is hódított

Kaposváron, a Vígh Sándor Emlékversenyen indította a versenyszezont a kajak-kenu maraton szakága. A Deseda tavon rendezett versenyen több világbajnok is rajthoz állt.

Klein Péter Nándor

Kiszli Vanda vízi és a szárazföldi szakaszokon is jól teljesített

Fotó: Langr Róbert

A versenyszámok bár csak vasárnap délelőtt rajtoltak el, azonban a Vígh Sándor Emlékverseny már szombaton kezdetét vette, ugyanis ekkor került sor a Kaposvári Vízügyi SC alapítójának emléket állító tábla koszorúzására a csónakháznál. Másnap így már csak a versenyre kellett koncentrálniuk a sportolóknak, akik szép számmal érkeztek a csodálatos környezettel megáldott Desedához, ahol kiváló időjárási körülmények között evezhettek. 

Vígh Sándor Emlékverseny, kajak-kenu maraton
Fotó: Lang Róbert

– Az olimpiai év miatt egy kicsit sűrűbb a program, nemsokára kezdődnek a válogatók Párizsra, így a felnőtt férfiak mezőnye kicsit foghíjas volt, viszont az ifik mindkét nemben szép számmal képviseltették magukat – mondta Faludy András, a versenyt szervező Kaposvári Vízügyi SC vezetőedzője. – Az időjárás kegyes volt hozzánk, a szélcsendes időben könnyű volt kiépíteni a pályát, nem kellett azon izgulnunk, hogy reggelre elszakadnak a bóják. Abból a szempontból viszont nem volt szerencsénk, hogy élversenyzőnk, Szerafin Zsófia betegség miatt nem tudott elindulni, pedig kiváló felmérő lett volna számára a maraton magyar bajnokság előtt az, hogy a világbajnok Kiszli Vandával éles helyzetben tud meccselni. Skobrák István első éves ifistaként viszont ott volt a mezőnyben, ahol Európa-bajnoki helyezettek ellen versenyezhetett. 

A nők kifejezetten erős mezőnyében nem született meglepetés, ugyanis a sportág örökös bajnoka, Kiszli Vanda, akárcsak az előző évben, ezúttal is remek versenyzéssel szerezte meg az aranyérmet. 
– Szeretek Kaposváron versenyezni, mindig remek pálya fogad bennünket, ráadásul jól ismerem a helyszínt, hiszen már edzőtáborban is voltam itt – nyilatkozta a paksi Atomerőmű SE kiválósága. – Ez volt az év első megméretése, melyen szerencsére remek időjárási körülmények között, minimális szélben tudtunk evezni. Mivel ez egy edzőverseny volt számomra, felmérhettem, hogy min kell javítani, mit kell többet gyakorolni a folytatásban, hiszen ebben az évben a világbajnokságon, jövőre pedig a Világjátékokon szeretnék jó eredményt elérni. 

Vígh Sándor Emlékverseny, kajak-kenu maraton
Kiszli Vanda (feketében) vízi és a szárazföldi szakaszokon is jól teljesített 
Fotó: Lang Róbert

Az évindító versenyt a helyszínen tekintette meg a szakág szövetségi kapitánya, Kadler Viktor is, aki remek benyomásokkal térhetett haza, ugyanis a legjobb maratonisták és a kaposvári helyszín is kitűnőre vizsgázott. 
– Vártuk már a szezonnyitót, hiszen különleges év elé nézünk, ugyanis a világbajnokságon kvótát lehet szerezni a jövő évi Világjátékokra – mondta Kadler Viktor. – A kaposvári verseny így egy kifejezetten fontos állomása a felkészülésnek, ezt az is jól mutatja, hogy Kiszli Vanda, a világ legeredményesebb maratonistája is rajthoz állt. A síkvízi szezon elindulása miatt bár voltak hiányzók, azonban így is népes volt a mezőny, főleg az ifiknél. Összességében egy minőségi versenyt láthattunk. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában