Kézilabda

2024.07.10. 13:51

Nyolc közé kerülés a cél a kontinenstornán

Július 10-től a szlovéniai Celje ad otthont a férfi junior Európa-bajnokságnak, amelyen a Sótonyi László által irányította magyar válogatott a cseh, a norvég és a román válogatottal szerepel egy csoportban. A keretben 13 olyan kézilabdázó szerepel, aki korábbi vagy jelenlegi NEKA-játékos. Az elsődleges cél a legjobb nyolc közé jutás.

A magyar férfi junior-válogatott Balatonbogláron töltött két napot, mielőtt elutazott Celjébe a szerdán kezdődő U20-as Európa-bajnokságra. Három héttel ezelőtt már járt a NEKA-n a válogatott, akkor felméréseken vettek részt a keret tagjai, ezúttal erőnléti és labdás edzés szerepelt a programban.

Az utazó keretben nyolc olyan játékos – Bali Bence, Csanálosi Richárd, Gazsó Péter, Győri Nándor, Kathi Sándor, Kovács Tamás, Molnár Robin, Tóth Levente – bizonyíthat, aki ősztől a NEKA NB I-es csapatában játszik majd, de Terjék Roland, Viski Szabolcs, Radvánszki Attila, Szabó Levente is akadémistánk volt.

Ez a korosztály a legutóbbi világversenyén vb-11. helyen zárt, most ennek az eredménynek a túlszárnyalása a cél, valamint a legjobb nyolc közé jutás. A lebonyolítás értelmében a hat csoportelső mellett két csoportmásodik kerülhet a negyeddöntőbe.

A magyar válogatott a D-csoportban július 10-én szerdán 19 órától Csehország, csütörtökön 19 órától Románia, majd szombaton 19 órától Norvégia ellen lép pályára.

A magyar junior válogatott kerete

Kapusok: Borsos Máté (PLER), Győri Nándor (NEKA), Radvánszki Attila (Szeged).
Jobbszélsők: Csanálosi Richárd (NEKA), Terjék Roland (Montpellier, francia);.
Jobbátlövők: Barna János (Veszprémi KKFT), Kathi Sándor (NEKA), Nagy Ádám (Gyöngyös).
Beállók: Bali Bence (NEKA), Balogh Botond (BFKA-Veszprém), Szabó Levente (NEKA), Viski Szabolcs (BFKA-Veszprém).
Irányítók: Horváth Péter (Csurgó), Tóth Levente (NEKA).
Balátlövők: Balogh Dániel (Szeged), Gazsó Péter (Szeged), Kovács Tamás (NEKA).
Balszélsők: Juhász Ádám (Szeged), Molnár Robin (NEKA). 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában