Hírek

2004.10.30. 07:00

Kung-fu-gála előtt

Árvay Sándor

Kung-fu

Az átlagember számára a kínai eredetű harcművészetek számtalan stíluságának összefoglaló elnevezése. Az ázsiai országban élők értelmezése szerint a megjelölés ennél jóval többet jelent. Életstílust, valamely képesség, mesterség elsajátítását, magas szintű tudás megszerzését, a harcművészetek mesteri fokon való űzését. A különböző stílusok egyaránt a saolin kolostorokból eredeztetik kialakulásukat. A jelenlegi szakágak közül a Seven Star Mantis stílus az egyik legnépszerűbb, hazánkban öt város összesen tíz klubjában csaknem ezer tanítványt

oktatnak.

Húsz ország háromszáz versenyzőjét várják a rendezők a hazai szövetség első nagy nemzetközi versenyére, jövő szombaton és vasárnap (november 6–7.) a budapesti Körcsarnokban látható Kung-fu Világkupa-viadalra. Az első napi küzdelmek során a hagyományos Tao Lu és Tai Chi stílusok mellett a Light és Full Sanda szakág művelői lépnek közönség elé, az esti gálaműsorban pedig a harcművészetek legjobbjai szerepelnek, s több mint három évtized után bemutatóra vállalkozik dr. Bánhegyi László, a Magyar Kung-fu-szövetség nyolcvanesztendős elnöke is. A műsor felépítése, a tartalom és a látvány megegyezik a hagyományos kínai harcművészeti előadások jellegzetességeivel. Oroszlántánc, fegyveres formagyakorlatok, küzdelmek, nagymesteri bemutatók egyaránt szerepelnek a programban. Vasárnap délelőtt a Tuei Sho és a Masters kategória is csatlakozik az előző napon látott stílusokhoz, s 13 órától lesznek a küzdelmi versenyek döntői.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!