Lékó a siker kapujában

A magyar sakkozó most már egész biztos tudja, mire gondolhatott Winston Churchill, amikor „vért s verítéket” ígért. Péter ugyanis alaposan megszenvedett a szombati csatában. Hatalmas küzdelmet vívott a két nagymester a táblánál. A felek, a szakirodalom által Benoni-védelemnek elnevezett harctípust választották. Az ütközet elején a magyar versenyző állt jobban, aztán azonban az orosz támadott. Látszott, most Kramnyik nem egyezik ki gyors döntetlenben, lehet győzelem vagy halál, de amíg nem muszáj, nincs egyezség.
Bár mindkét hadállás romlott, Kramnyik „főparancsnok” tovább kockáztatott, a magyar koncentrált, de időzavarba került. Seregével 15-öt kellett lépnie 20 perc alatt, hogy utánpótláshoz jusson. A „haditudósítók” szerint vereség fenyegette csapatát. Az ellenséges haderők fokozták a támadást, nem ismertek kíméletet, s úgy tűnt, közel kerülnek a győzelemhez. Egyre többen hullottak el a csatatéren, a tisztek egymást kaszabolták, de a gyalogok sem tisztelték a rangot az ellenségnél. Nem tudni, hogy az orosz hibázott-e valahol vagy a világ egyik legjobb végharcosának tartott magyar tett csodát, de csökkent, majd eltűnt a hátrány. Szokatlan módon a küzdelem végére mindkét had megsemmisült, s csak a két király maradt. Nem volt mit tenni, a „hadvezérek” elfogadták a békét.
De csak ez a csata ért véget, a háború még nem! Arról a mai, utolsó harc dönt. Egy biztos: újra véres küzdelmet vívnak majd a felek. Talán ismét az „utolsó csepp vérig”. Ezúttal ugyan az orosz irányíthatja a világos csapatot, a magyarnak viszont elég az újabb békekötés a győzelemhez.