Hírek

2004.10.15. 11:39

Tahi Tóth László megvalósult szerepálma

Konkoly Edit

– Úgy tudom, egy régi szerepálma valósult meg a nyáron.
– Honnan tudja?
– Czeizel Gábor, a rendező mondta.
– Murray Schisgal Szerelem, ó! című darabját először 1966-ban, frissen végzett főiskolásként láttam. Nagy élmény volt, főképp a parádés szereposztás miatt. Ruttkai Éva, Darvas Iván és Bárdy György játszott benne. Akkor merült fel először bennem, milyen jó lenne eljátszani. Most, harmincnyolc év múlva, megadatott. Czeizel Gábor hívott, és én örömmel mentem. Éppen azt a szerepet kaptam meg, amire vágytam, Darvas Ivánét. Nyáron Debrecenben akkora sikere volt az előadásnak, hogy a tervezett tízből tizenöt lett. Együtt örültünk partnereimmel, Hegyi Barbarával és Lukács Sándorral.
– Pesten is láthatjuk?
– Igen, a Gózon Gyula Színházban adjuk elő legközelebb október 23-án.
– Gondolom, elkezdődtek a felújító próbák a Vígszínházban.
– Valóban. Van elfoglaltságom bőven a színházban. A televízióban is újra forgatjuk majd a Szeszélyes évszakokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!