2004.11.02. 01:46
Mennyibe kerül nekünk a Mátyás-templom javítása?
A kormány 3,7 milliárd forintot költ a Mátyás-templom felújítására. Medgyessy Péter tavaly karácsonyi ajándéka volt, hogy bejelentette, az állam milliárdokkal fedezi a munkálatok költségét.
Ígéretének készpénzre váltásához már az új kabinet kellett, amely múlt szerdán döntött a támogatásról. Az persze továbbra is nyitott kérdés, valóban lesz-e pénz, hiszen a volt kormányfő idénre 1,7 milliárdot ígért, de csak 250 milliót folyósított. Most már kormányhatározat szól a támogatásról, de a költségek egyelőre csak becslésen alapulnak. Lehet több is, kevesebb is. A beruházás négyéves időtartama szintén a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma szakértőjének becslése. Hogy mik lesznek a végső számok, csak ezután fog kiderülni. Előbb azt kell megtudni, milyen állapotban van a harangtorony.
A kutatóállványzatot már felépítették köré, hogy elvégezzék a részletes felmérést. Az már most biztos, hogy egy zárt erkélyt és több fatornyot el kell távolítani. Ami a belső felújítást illeti, az eredetivel megegyező anyaggal újraburkolják a padlót, felújítják a falfestést, kicserélik az ajtók egy részét. Pótolják vagy restaurálják a berendezési tárgyakat,
a műalkotásokat, az ólomüveg ablakokat, legvégén az orgonát is. A minisztérium a felújítás kezdéseként jövő májust jelölte meg, addig az engedélyeztetési, közbeszerzési eljárások zajlanak.
A templom 1999-ben került a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia tulajdonába. Már az akkori vizsgálatok kiderítették, az alapfalakat semmi sem védi a nedvességtől, halaszthatatlan a tető felújítása, sürgető a homlokzat kőburkolatának, díszítőelemeinek javítása. A végső elhatározás azután született, hogy tavaly szeptemberben cserepek és kődarabok kezdtek potyogni a magasból, ezért védőrácsokat helyeztek a bejárat fölé. Azóta évente kétszer végeznek kőgyomlálást, a kilazult darabokat alpinisták emelőkosaras kocsiból távolítják el. Idén az egyház elvégeztette a tető utolsó nagyjavítását, most már a minisztériumon a sor.
Belépési díjak (egész évben egységes)
Felnőttjegy: 550 FtDiák-, nyugdíjasjegy: 270 Ft
Családi jegy (2 felnőtt+2 gyerek): 820 Ft
Gyerekeknek 6 év alatt ingyenes
Fülhallgatós idegenvezetés: 220 Ft
Esküvőrendezés: 15 ezer forinttól
Nyitva tartás
Hétfőtől péntekig 9–17 óráig
Szombat 9–12 óráig
Vasárnap 13–17 óráig
Teher a templom a kanonok számára
Dr. Varjú Imre kanonok szerint a Budapest–Esztergom Főegyházmegye jól meglenne a Mátyás-templom nélkül is. Óriási terhet rakott a vállukra a főváros, amikor visszaadta a tulajdonukba. Úgy kapták meg, hogy sem a működtetéshez, sem a felújításhoz nem kaptak pénzt.
A villanyszámlájuk havonta egymillió forint, az állandó 20-22 fokos meleget árammal kell megoldaniuk, mivel gáz nincs az épületben. Sokba kerül az 5-6 fős takarítóbrigád fizetése is, amelyik minden hajnalban kiporszívóz, felmos, portalanít. A jelentős idegenforgalom miatt voltak kénytelenek bevezetni a belépődíjat, a keletkező bevétel azonban a működtetésre sem elegendő.