2004.11.22. 01:00
Szíven szúrta áldozatát a bolt napi bevételéért
Meggyilkolták egy itallerakat eladóját Sopronban szombat este – mondta lapunknak Kiss Imréné. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csak annyit árult el: a tettes csaknem százezer forintot zsákmányolt.
A rabló akkor rontott rá az eladóra, amikor az épp záráshoz készülődött. Lapunk úgy tudja: a gyilkos egy késsel szíven szúrta áldozatát. Amikor megszerezte zsákmányát, elmenekült a helyszínről. A 35 éves férfi utolsó erejével még segítséget kért, de a helyszínre érkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. Az üzlet egy tízemeletes panelépület garázsában működött, a rendőrség a környéken élők és az arra járók között tanúkat keres. Kérdéses az is, hogy a tettesnek voltak-e segítőtársai. A nyomozók nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást az ismeretlen ellen.