Hírek

2004.11.12. 01:46

Versenyben a kommandósok

Tizenkét taktikai és bevetési egység küzdött meg egymással a kommandósok országos versenyén. A nyertes csak akkor indulhat a világbajokságon, ha szponzorokat is talál.

Szemán László

Magyarország legkeményebb és legfelkészültebb kommandósai küzdöttek meg egymással és az akadálypályával tegnap az ORFK Vágóhíd utcai objektumában. Az országos versenyen Vas megyétől Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéig 12 taktikai és bevetési egység indult. Köztük volt többek között a váci és a gödöllői taktikai egység, a Terrorelhárító Szolgálat (Tesz) csapata, a határőrség és a vámőrség beavatkozóegysége is.

A feladatok közül a leginkább embert próbálónak a taktikai akadálypálya bizonyult. A kommandósok gázálarcban, golyóálló mellényben, sisakban és teljes fegyverzetben rohanták végig a pályát. Megmásztak egy négyemeletes épületet, majd a külső falon kötélen leereszkedve betörtek az első emeleti lakásba, ahol négy lőszerrel négy célszemélyt semmisítettek meg. Halálos pontossággal. A zsűri a szakszerűség mellett a végrehajtás idejét is figyelembe vette.

A verseny győztese jogosulttá vált arra, hogy induljon a ilágbajnokságon. Ám, egyáltalán nem biztos, hogy a nyertes csapat indul majd, hanem az, aki szponzort is tud szerezni a kiutazáshoz. 2003-ban és 2002-ben ez a paksi atomerőművet is védő Neutron kommandónak sikerült. A paksiak tavaly és tavalyelőtt is megnyerték Orlandóban az akadályversenyt.

Tekintse meg a vetélkedőn készült képeinket a képgalériában!

Kiképző szervező

A versenyt az ORFK Lőkiképzési és Intézkedéstaktikai Osztály vezetője, Sárosi Zoltán alezredes szervezte. A Teszen kívül valamennyi magyar taktikai és beavatkozóegységet ő és osztálya képzett és képez ki. Legutóbb például az al-Hillahban szolgáló katonai egység parancsnoki gárdáját izzasztották meg, készítették fel a legváratlanabb feladatokra is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!