2004.12.28. 00:00
Ötmilliárd a kórházaknak
Több mint ötmilliárd forintot oszt szét januárban az egészségbiztosító körülbelül kétszáz kórház között. Az ellenzék szerint a betegellátás látta kárát a megtakarításnak.
Az MSZP szerint bevált a kórházak új finanszírozási rendszere, mert hétmilliárd forint megtakarítást eredményezett. Schvarcz Tibor, a párt egészségügyi munkacsoportjának vezetője elmondta: a fekvőbeteg-ellátásban idén a tavalyi szintben határozták meg a teljesítménymaximumot. Az a kórház, amely e fölött teljesített, csak költségeinek 95 százalékát kapta meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP). Kivételt csak akkor tettek, ha a kórház megindokolta a betegforgalom növekedését. Az OEP, hogy eleget tegyen a törvény előírásainak, jövő januárban 5,5 milliárd forintot visszaoszt azoknak a kórházaknak, amelyektől idén pénzt vontak el.
Frajna Imre fideszes politikus, az OEP volt főigazgatója szerint hiába spóroltak az egészség-kasszán, közben megháromszorozódott a kórházak kinnlevősége. Az intézmények jelenlegi helyzete bizonyítja, ez nem észszerű megtakarítás volt, hanem a költségek visszafogása. Ennek pedig a betegellátás látta kárát.