Hírek

2005.01.07. 05:31

Húsz között a két magyar

Dakar-rali 7. szakaszán, Zouérat–Tísit között 669 kilométert tettek meg a versenyzők, ebből 660 kilo-méter gyorsasági részt.

Szabó Tamás

[caption id="" align="alignleft" width="250"] David Fretigne-nek csak a hátát látta a mezőny, a francia nyerte a hetedik szakaszt. Összetettben azonban a spanyol Coma áll az élen.
[/caption]Ezzel a távval az igazi maratoni szakaszt már maguk mögött tudhatják a résztvevők. A Zoué-rat–Tísit szakaszon az állandó Dakar-résztvevők sem vették hasznát a helyismeretüknek, ugyanis az útvonal nagy része új volt. A magyarok közül a Kis Sándor–Czeglédi Péter páros a 16. helyen lépte át az első ellenőrzési pontot, eközben a Szalay Balázs–Bunkóczi László duó
a 13. időt autózta. Dakarosaink történetében először fordult elő, hogy akár csak részeredményként, de két magyar csapat is az első húsz helyezett között versenyzett. A Palik László–Darázsi Gábor páros is jól haladt, a 30. helyen lépte át az első ellenőrzési pontot. A magyarok lapzártánkkor még versenyben voltak.
A motorosok mezőnyében a francia David Fretigne győzött a 27. Dakar-rali hetedik szakaszán. Az összetettben a spanyol Coma vezet.

Eredmények

7. szakasz, Zuirát–Tísit, 669 km (660 km gyorsasági)

Motorosok (16 célba érkezett):

1. Fretigne (francia, Yamaha) 9:16:26

2. Coma (spanyol, KTM) 9:20:57

3. Despres (francia, KTM) 9:21:48

Az összetettben

1. Coma 18:18:21

2. Despres 18:18:37

3. Caldecott (ausztrál, KTM) 18:24:01

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!