Hírek

2005.02.05. 09:29

Módosított milliárdos közbeszerzés

Kétmilliárd forint értékben közbeszerzési pályázatok sorát írja ki a főváros. A peremkerületek nyolcvanmilliárdos csatornázásához keresnek bonyolítókat, tervezőket. Az első kiírást a héten hagyta jóvá a közbeszerzési bizottság.

Zsidai P.

Nem akármilyen körülmények között. A testület ugyanis előző ülésén arra kérte a közmű ügyosztályt, bontsa szét három tételre a pénzfelhasználást. Az eszerint módosított szöveget akarták elfogadni.

Deák András, a bizottság elnöke megkérdezte az ügyosztályvezetőt, a kérten túl más pontját is módosította-e a kiírásnak. Tóthné Nick Dorottya nemmel felelt, ami azt jelentette: nem mondott igazat, mivel tizenegy ponton módosított. Pedig senki nem kérte. Változtatott a kivitelezési határidőn, a szükséges referenciák típusán, a megkövetelt iskolai végzettség fokozatán is. Ráadásul azt is beleírta, hogy a nyertes a következő pályázaton előnyt élvezhet. Ezt a képviselők korábban kivették a szövegből, most már nem zavarta őket. A lényegesen átírt feltételek sem, koalíciós többséggel megszavazták. Kérdéseinket szerettük volna Tóthnénak feltenni, de éppen szabadságát tölti.

Távolból győzi meg

Az átírt szöveg megszavazásában Vajda Pálnak kivételes érdemei voltak. A főpolgármester-helyettes ritkán jár bizottsági ülésre. Most kivételt tett. Jól döntött. Érveivel meggyőzte a jelenlevőket. Vajda egyébként a héten azt nyilatkozta, szándékosan távol tartja magát a közbeszerzésektől, nehogy meggyanúsítsák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!