2005.03.14. 00:00
A pártok is emlékeznek
Demszky az SZDSZ nevében is szól
A Szabad Demokraták Szövetségének budapesti irodája úgy tájékoztatott, hogy Demszky Gábor Petőfi Sándor szobránál mondott beszéde egyben a párt hivatalos megemlékezése is. A liberális párt önállóan nem szervez programot. Amelyik városrészben azonban képviseltetve vannak, ott képviselőik, polgármestereik részt vesznek a kerület ünnepi programjaiban.
Az MDF felvonul
Délután öt órától a Magyar Demokrata Fórum a II. kerületi Bem József téren táncbemutatóval egybekötött zenés toborzót tart, majd Csapody Miklós képviselő mond beszédet. A párt képviselői este 6 órától koszorúznak, majd lovas huszárok és huszárzenekar kíséretében fáklyás felvonulás indul a várba. A Kapisztrán téren 7 órától Dávid Ibolya pártelnök mond beszédet.
A Vasvári-szobrot is koszorúzza a Fidesz
A párt képviselői 10 órakor a Kossuth-szobornál, 11-kor a Batthyány-mécsesnél koszorúznak. Délben Vasvári Pál domborművét koszorúzzák meg. A Hajrá Magyarország Klubban 10 órától Szíjjártó Péter, a Fidelitas elnöke beszél. A XVIII. kerületi szervezet 16 órától a kerületi Kossuth téren tartja megemlékezését.
Ünnepi hangulatban az MSZP elnöksége
Hiller István, a Magyar Szocialista Párt elnöke 10 órakor a Hősök terén, 11-kor a Kossuth téri megemlékezésen helyez el koszorúkat. Lendvai Ildikó 10 órától a nagytétényi Zambelli emléktáblánál koszorúz. Szekeres Imre elnökhelyettes és Lamperth Mónika elnökségi tag 15.30-tól a Pilvax Kávéházban tartott Szabad Sajtó Díj átadásán képviseli pártját.
A Parlamenten kívüli pártok programjai
A Centrum Párt húsz fővárosi alapszervezetének mindegyike bejelentkezett, hogy a kerületi megemlékezéseken koszorút kíván elhelyezni. A vidéki szervezetek szintén részt vesznek a helyi rendezvényeken.
A Magyar Igazság és Élet Pártja 15 órától tart nagygyűlést
a budapesti Hősök terén. Beszédet mond Csurka István pártelnök. Mások mellett fellép Dörner György, Hegedűs Zsuzsa, Medveczky Ádám és Sárdy Barbara.
Sem budapesti, sem vidéki rendezvényei nem lesznek a Munkáspártnak. A párt az alapszervezeti ülésén tartja megemlékezését.