2005.03.31. 06:57
Akcióznak a bútorboltok
Miközben a bútorüzletekben akció akciót követ, az izraeli Metropolitán Kft. 8,7 milliárd forintos beruházással építési és lakberendezési szak-áruházat nyit szeptemberben a fővárosban.
[caption id="" align="alignleft" width="276"] Az RS bútoráruházat inkább azok keresik fel, akik egy-egy darabot vásárolnak. Mégpedig nem hitelre.
[/caption]A Kika Kelet-Európában elsőként nálunk kíván fapados diszkont bútoráruházat nyitni. Ennek lényege, hogy az áruházban csak három eladót alkalmaznak. A vevők önkiszolgáló módon vehetik le a lakberendezési tárgyakat a polcokról. A Kika egyelőre még vár a magyarországi üzlet megnyitásával.
Ágazati szakértők szerint viszont a következő években felgyorsulhat a magyarországi bútorkereskedelem átalakulása, a kisebb, ötszáz négyzetméter körüli üzletek többsége lehúzza majd a rolót, a jövő a nagyáruházaké – írja a Világgazdaság.
Ma még a két nagy, az Ikea és a Kika csupán 40 százalékkal részesedik a bútorpiacból. A kereslet visszaesése miatt az árak is nyomottak. A kis üzletek pedig kénytelenek a nagyok árpolitikáját követni. Az évek óta tartó árverseny ugyanis az árakat letörte.
Szinte a bútor az egyetlen olyan termék a hazai fogyasztási cikkek között, amelynek árszintje az elmúlt négy esztendőben évről évre esett. Ez főként azzal magyarázható, hogy a lakosság eladósodott, ezért keveset költött bútorra. Az idén azonban fellendülésre számít a bútorkereskedelem, hiszen az elmúlt 15-20 évben elmaradt a családok használatában lévő bútorok leselejtezése, s a lakáspiac élénkülése is fellendítheti a bútorkereskedelmet.
A lakosság egyre jobb feltételekkel kap hitelt. A teljes hiteldíj- mutató már csak 20-22 százalék a bútorok esetében, míg a tartós fogyasztási cikkek többségénél 30 százalék feletti. Kölcsön nélkül nehéz bútort venni, hisz egy 55-60 négyzetméteres lakás berendezése a legolcsóbb üzletben is minimum 500 ezer forint.
A hazai darabok minősége sem rosszabb a külföldinél
A magyar bútor kihalófélben lévő „állatfajta” – mondta lapunknak Pólya Miklós, az RS Bútoráruház elnök-vezérigazgatója –, de a minősége nem rosszabb a külföldinél. – Náluk az egy-egy darabos vásárlás a legjellemzőbb, s főként azok a vevők keresik fel az üzletet, akik nem szeretnek hitelre vásárolni. Sok vevő – teszi hozzá – éppen az olcsó áraik miatt hozta előre a vásárlását egy-egy termékből. Az árverseny állandó akciózásait érdemes a vevőknek figyelemmel kísérniük.