Hírek

2005.03.08. 00:00

Egy írásszakértő fura halála

A III/III-as hivatásos tisztekről közzétett listán szerepel T. Lajos százados, akit 1990-ben írásszakértőként átvettek az új titkosszolgálatok. T. már alezredesként, 1996-ban állítólag öngyilkos lett.

Szemán László

[caption id="" align="alignleft" width="140"] T. Lajos századosként szerepel a BM III/III-3-b. alosztály névsorában
[/caption]1996. június 6-án a szolgálati fegyverével otthonában vetett véget az életének T. Lajos, akit az egyik legjobb írásszakértőnek tartottak. Legalábbis a hivatalos vizsgálat szerint. Viszonylag ritkán lövik magukat fejbe az öngyilkosok úgy, hogy az arcukra párnát szorítanak és azon át lőnek. Ráadásul T. Lajost másfél héttel korábban elgázolta egy autó, mindkét sípcsontja szilánkosra tört. A gázoló autó lökhárítója térdmagasságig ért. Az alezredes még századosként szerepel BM III/III-3-b. alosztály névsorában. Egyike volt azoknak a keveseknek, akiket a rendszerváltoztatás után átvettek az új titkosszolgálatok.
T. volt kollégái mondták el, hogy mellékfoglalkozásként egy befektetőcéget üzemeltetett több éven át. Felajánlotta kollégáinak, hogy tőkével szálljanak be az üzletbe. Mintegy félszázan be is léptek egy-háromszázezer forinttal, amire három vagy hat hónapi lekötés után 50-75 százalék jutalékot ígért T. Lajos. Egyes befektetők tudni vélik, hogy a pénzből az ausztriai St. Wolfgangban panziót, illetve Békés megyében versenylovakat vásárolt a főtiszt. Halála után elúszott minden. Családja a mai napig nem tudja, hogy mi történt. Volt kollégái szerint az alezredes feltalált egy írásfelismerő szoftvert, amit szabadalmaztatott, és aminek halála után nyoma veszett. Nem tudni, hogy mi lett a flopilemezeken tárolt program sorsa. A BRFK-n nem akarják újravizsgálni az ügyet. Mint mondták: egyszer már lezárták öngyilkosságként.

Dr. Horváth József, a III/III-as csoportfőnökség utolsó vezetője könyvében megírta, hogy 1989-ben szélnek eresztette beosztottait. Hogy közülük mennyit vettek át az új titkosszolgálatok, ma sem lehet tudni.

Szemán László Dr. Horváth József, a III/III-as csoportfőnökség utolsó vezetője könyvében megírta, hogy 1989-ben szélnek eresztette beosztottait. Hogy közülük mennyit vettek át az új titkosszolgálatok, ma sem lehet tudni. T. Lajos századosként szerepel a BM III/III-3-b. alosztály névsorában -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!