Jó reggelt!

Amerre én járok, pogácsás boltból van a kerítés. Észtvesztő illatok kísértésének téve ki esendő – de mennyire esendő! – testemet-lelkemet. Vigasz a bűnben, hogy nem vagyok egyedül, vagy tízen állunk sorban. Elegáns, nagy kalapos, gondosan kikent-kifent, élemedett korú hölgy gusztálja előttem az alattomosan vigyorgó süteményeket. – Mondja, az a nagy, ropogós héjú kerek ott, az mi? – Kenyérlángos – méregeti az eladó az aranygyűrűs, bordó körmű, eres kacsót. – És ahhoz mi kell? Sajt, tejföl, fokhagyma? – A pogácsás eltöpreng. – Hát, tetszik tudni, szerintem leginkább igazi fog.