Hírek

2005.03.30. 00:00

Keresztül Magyarországon

BAMA

Eger KÖZMUNKA Heves megyében idén 140 millió forintból közmunka és közhasznú munka keretében 201 embert foglalkoztathatnak. Három kistérség és két település sikeres pályázatot nyújtott be az Országos Közmunkatanácshoz és a Megyei Munkaügyi Tanácshoz. A támogatás révén száz olyan roma embernek tudnak munkát adni, akiket még nem foglalkoztattak. (fc)

Veszprém HAJÓZÁS A kompközlekedés már elkezdődött a Balatonon, a menetrend szerinti hajózás viszont április 22-én indul meg. Az idén is húsz kikötőből indítanak séta- és diszkóhajókat. Tíz kikötőből programmal, étkezéssel meghirdetett hajókirándulások indulnak. (fc)

Sopron METRO ÚJSÁG Április 4-étől, hétfőtől a Metro ingyenes hírújság Sopronban is megjelenik. A győr-moson-soproni megyeszékhelyen kívül Dunaújvárosban, Hódmezővásárhelyen, Jászberényben és Nagykanizsán is hozzá lehet jutni a laphoz. Ezzel a jelenlegi 330 ezer darabos példányszám ötvenezerrel emelkedik. (fc)

Szekszárd MARKETING A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) várhatóan áprilisban megalakítja a Magyar Bormarketing Kht.-t. Az alapítók között ott vannak a szekszárdi borrendek tagjai, a Pannon Bormíves Céhhez tartozó borászok. Urbán András, a HNT főtitkára szerint az a cél, hogy a hazai borok imázsát javítsák a piacon. (mi)

Kecskemét OKTATÁS A kecskeméti Kurucz körúti iskola valószínűleg megszűnik. A végső szót szerdán mondja ki a képviselő-testület. Az épület ősztől új oktatási funkcióval működik tovább. A dolgozók elbocsátásának várható költsége több mint 45 millió forint. (ngz)

Hosszútétény LAKÓPARK Hatvankét lakásos lakópark épül a faluban. A lakhatással együtt munkahelyet is kínálnak a megváltozott munkaképességű embereknek. A lakásokban nem lesznek küszöbök, eleve olyan széles ajtókat építenek be, amelyeken át kerekes székkel is könnyedén lehet közlekedni. (mk)

Békéscsaba PÁLYÁZAT A világon összesen 18-an jelentkeztek a Nemzetközi Sulinet és az USA Külügyminisztériuma közös pályázatára gazdaság és nemzetközi kereskedelem témakörben. Egyikük a békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű és Közgazdasági Szakközépiskola négyfős csapata.  (fm)

Celldömölk VASÚTI BERUHÁZÁS A celldömölki Mávépcell Kft. és a francia Alcatell Ausztria AG 7,2 milliárd forintos fejlesztésre készül. A két cég építheti meg a Zalaszentivánt Bobával összekötő vasútvonal jelző- és szerelvényellenőrző berendezéseit. A konzorcium ISPA-pályázaton nyert. (fc)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!