Hírek

2005.03.26. 09:50

Kicsi gól is tud nagyon értékes lenni

Sikeresebb bemutatkozást aligha kívánhat magának egy ifjú csatár, mint Nagy László. Az újpestiek klasszisa 1970 őszén játszott először a válogatottban, s alig több mint húsz perc elteltével gólt lőtt. Idegenben, Európa-bajnoki selejtezőn. Góljával tulajdonképpen minden eldőlt, hiszen már 2-0-ra vezetett Magyarország.

Malonyai P.

– Ha létezik apró, de nagyon fontos gól, akkor az enyém az volt – meséli. – Fazekas Laci húsz méterről kapura lőtte. Erős lövés volt, Karlsen kapus nem is érte el a labdát, amely megpattant a kapufán. Hogy túljutott volna-e egyébként is a gólvonalon, azt nem tudom, én mindenesetre belepiszkáltam, így én jegyezhetem a gólt.

Az oslói selejtező Hoffer József hatodik mérkőzése volt szövetségi kapitányként, ugyanakkor az első tétmeccs, így a győzelem fontos volt neki is. – Józsi bácsit soha nem felejtem, hiszen nála voltam először válogatott – folytatja Nagy Lászó. – És azért is jó szívvel emlékezem rá, mert nem fontoskodott, nem verte a mellét, hogy ő mekkora szakember. Az MTI sportrovatvezetőjeként kapott szerepet a válogatottnál, ahol ugyanúgy tisztelte a futballistákat, mint amikor újságíróként állt velük kapcsolatban.

Nagy László hét gólt lőtt a nemzeti tizenegyben, az oslói mellett a Bolíviának Budapesten lőtt találata is emlékezetes. – Baróti Lajos bácsi úgy küldött be a pályára, hogy azonnal lecserél, ha nem lövök gólt. A szünetben ugyanis már 5-0-ra vezettünk, ám aztán a nyolcvanadik percben semmi, a közönség pedig morgott. A mester megérezhetett valamit, mert alighogy beálltam, megkaptam a labdát a tizenhatoson belül, egyet toltam rajta, és a kapuba lőttem. A 6-0 azt jelentette, hogy csupán formalitás a bolíviai visszavágó, ott vagyunk az argentínai világbajnokságon.

Nagy László

Született: 1949. október 21.

klubjai: Fonyód (1962–65), Ú. Dózsa (1965–83), Locarno (svájci, 1983–84).

sikerei: olimpiai bajnok (1968), utánpótlás Európa-bajnok (1974), BEK-elődöntős (1973–74), VVK 2. hely (1968–69), magyar bajnok (9x), MNK-győztes (3x).

válogatottság/gól: 25/7,

NB I-es mérkőzés/gól: 352/94

Oslo, 1970. október 7.

Norvégia–Magyarország 1-3 (0-2)

Európa-bajnoki selejtező

Ulleval ll-stadion, 15 ezer néző

vezette: Bogens (holland)

Norvégia: Karlsen – Petterse, Thorsen, Spydevold, Slinning – Borno, Iversen (Hasund, 86.) – Kvia, E. Olsen, Nilsen, T. Fuglset

(Seemann, 46.).

Magyarország: Rothermel – Noskó, Mészöly, Vidáts, Páncsics – Halmosi, Müller – Fazekas, Kocsis L., Bene, Nagy L.

Gólok: Bene (6.), Nagy L. (23.), Iversen (50.), Karlsen (öngól, 69.).

klubjai: Fonyód (1962–65), Ú. Dózsa (1965–83), Locarno (svájci, 1983–84).

sikerei: olimpiai bajnok (1968), utánpótlás Európa-bajnok (1974), BEK-elődöntős (1973–74), VVK 2. hely (1968–69), magyar bajnok (9x), MNK-győztes (3x).

válogatottság/gól: 25/7,

NB I-es mérkőzés/gól: 352/94 Oslo, 1970. október 7. Norvégia–Magyarország 1-3 (0-2)

Európa-bajnoki selejtező

Ulleval ll-stadion, 15 ezer néző

vezette: Bogens (holland)

Norvégia: Karlsen – Petterse, Thorsen, Spydevold, Slinning – Borno, Iversen (Hasund, 86.) – Kvia, E. Olsen, Nilsen, T. Fuglset

(Seemann, 46.).

Magyarország: Rothermel – Noskó, Mészöly, Vidáts, Páncsics – Halmosi, Müller – Fazekas, Kocsis L., Bene, Nagy L.

Gólok: Bene (6.), Nagy L. (23.), Iversen (50.), Karlsen (öngól, 69.). -->

Ezek is érdekelhetik