Hírek

2005.03.03. 07:58

Leszállították az autóárakat

Több százezer forintot is megtakaríthat az, aki az év eleji akciók során vesz új személygépkocsit.

Horváth K. József

[caption id="" align="alignleft" width="320"] A legolcsóbb új Swift alapfelszereltségéhez is hozzátartozik az ABS és a dupla légzsák
[/caption]Nem kezdődött jól az év az autó márkakekereskedők számára. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai szerint januárban több mint 13 százalékkal kevesebb új kocsit adtak el, mint egy évvel korábban. Összesen 10470 darabot.

Bárkány László, az Opeleket áruló Ivanics és Bárkány Kft. ügyvezetője szerint a visszaesés fő oka: az emberek féltek attól, hogy a regisztrációs adót januártól megemelik, ami felhajtja az árakat. Ezért aki tehette, január helyett decemberben már megvette kiszemelt kocsiját. Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint két éve is decemberre összpontosult a forgalom. Szerinte elképzelhető, hogy 2005-ben tíz százalékkal kevesebb új kocsit értékesítenek Magyarországon.

Március elsejével indította használtautó akcióját a Renault. Legyen bármilyen rossz állapotú a vevő régi kocsija, 200 ezer forintért beszámítjuk, ha új Dacia Logant vesz – mondta Ajtay Kálmán, a Renault Kelet-Pesti Szalon vezetője. Részletre történő vásárláskor így a kezdő befizetés önereje 15–20 százalék helyett öt százalékra csökken.

A Suzuki is ringbe szállt tavasszal

A Suzuki Top budapesti nyílt hétvégéjén óriási volt az érdeklődés. Mint Rafay János ügyvezető igazgató lapunknak elmondta, most próbálhatták ki a vevők először az új Swiftet, és barátkoztak az Ignis látványosan csökkentett áraival is. Több mint százan keresték föl a cég újpesti és angyalföldi szalonjait. Megszülettek az első üzletek is. Szombaton és vasárnap összesen 41 kocsit adtak el. Ebből húsz Ignist és huszonegy Swiftet. A vásárlás annyit jelent, hogy a vevők lefoglalózták a kocsikat, s a megfelelő műszaki fölkészítés után, éppen ezekben a napokban veszik át azokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!