Hírek

2005.04.29. 08:33

Börtönbe kerülhet a milliárdos

Véget ért Cucumi Josiaki japán milliárdos pályafutása a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban. A korrupcióval vádolt üzletember lemondott tiszteletbeli tagságáról a szervezetben.

Riskó Márton

A Forbes Magazine 1987-től négy éven át a világ leggazdagabb embereként tartotta számon Cucumi Josiakit. Az ázsiai pénzmágnást idén március 3-án őrizetbe vették pénzügyi mérleg meghamisításával és törvénysértő részvényértékesítéssel gyanúsítva. A Kokudo Corporation volt elnöke állítólag azért hamisította meg közeli vállalatának mérlegét, hogy úgy adhassa el a részvényeket, mintha a cég nyereséges lenne. A 70 éves Cucumi ezért öt évig terjedő börtönbüntetést, továbbá ötmillió jenes (közel 47 ezer dollár) pénzbüntetést kaphat, a törvénysértő részvényeladásért pedig három évig terjedő szabadságvesztés és hárommillió jenes bírság járhat.
Az ügy kellemetlen a NOB-nak, hiszen az ingatlanügyletekben, a szállodaiparban, az üdülő- és síközpontok építésében és működtetésében érdekelt Cucumi baráti viszonyt ápolt Juan Antonio Samaranchcsal, a szervezet előző elnökével. Az üzletembernek érdemei vannak abban, hogy Nagano 1998-ban téli ötkarikás játékokat rendezhetett. Cucumi – akit a NOB végrehajtó bizottsága egy hete felfüggesztett tisztségében – mindent tagad.

New York és London gáláns kampánnyal készül

A NOB etikai bizottsága vizsgálja London és New York több felajánlását, amelyekkel a 2012-es nyári játékok rendezési jogáért versengenek.

A britek ingyenes repülő- és vonatjegyeket, valamint 100 dollárig ingyenes telefonhívásokat biztosítanának a 10 és fél ezer sportolónak és kísérőiknek, továbbá anyagilag támogatnák az angliai felkészülési versenyekre történő utazást. Az olimpikonok családtagjai térítésmentesen kapnának szállást Nagy-Britanniában. New York a kis sportágaknak ajánlott fel ingyenes népszerűsítő, illetve reklámutakat. A 2012-es olimpiáért Moszkva, Madrid és Párizs is versenyben van, s a hírek szerint az oroszok is jelentős felajánlásokra készülnek.

A britek ingyenes repülő- és vonatjegyeket, valamint 100 dollárig ingyenes telefonhívásokat biztosítanának a 10 és fél ezer sportolónak és kísérőiknek, továbbá anyagilag támogatnák az angliai felkészülési versenyekre történő utazást. Az olimpikonok családtagjai térítésmentesen kapnának szállást Nagy-Britanniában. New York a kis sportágaknak ajánlott fel ingyenes népszerűsítő, illetve reklámutakat. A 2012-es olimpiáért Moszkva, Madrid és Párizs is versenyben van, s a hírek szerint az oroszok is jelentős felajánlásokra készülnek. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!