A miniszterelnök és az objektív igazság

Gyurcsány Ferenc tegnapi rádióinterjújából többek közt kiderült, a miniszterelnök nem csak gyermekorvosoknak képes szakmai fórumot tartani, de a szerkesztésben és az ítéletalkotó sajtóműfajokban is otthonosan mozog. A kormányfő arról értekezett, mit is kellene szem előtt tartaniuk a közmédiában dolgozóknak. Nos, Gyurcsány úgy véli, a köz sajtószolgálatában korántsem kell teret engedni a társadalom teljes palettájáról származó állításoknak, megnyilvánulásoknak. Szerinte a közsajtó szigorú szűrő, azaz „nem az a felelőssége, hogy visszhangozza a politikusok szavait, hanem az a felelőssége, hogy keresse az igazságot, és ha úgy látja, hogy valaki nem mond igazat, akkor azt mondja, több hazugsághoz nem adok teret”.
Lapunk nem közszolgálati, jómagam ennek megfelelően nem vagyok közújságíró. Ettől még veszem ahhoz a bátorságot, hogy megvizsgáljam egy-egy állítás vagy vélemény igazságtartalmát. Ám mivel nem vagyok tévedhetetlen bölcs, előfordul, hogy ítéleteim sántítanak. Persze más a hír, és más a vélemény: a hírben a sajtómunkás kénytelen leírni, amit hall vagy lát, véleményében pedig a keresett objektív igazság más nézőpontok szerint akár gellert is kaphat a publicisztikai szűrőn. Az olvasó, hallgató, néző majd eldönti, igazat ad-e vagy sem. Így megy ez, még ha egyes politikusoknak ez újdonságként is hangzik.
A miniszterelnök úgy véli, más a közsajtószabadság és más a sajtószabadság: sejtem, lenne néhány ötlete azzal kapcsolatban, hogy például a rádióban vagy a lapokban hogyan is kellene döntést hozni a fenti értelemben vett igazságokról és hazugságokról. Még akkor is, ha a hír – mely gyakran egymásnak ellentmondó politikusi gondolatokból épül fel – elvileg még a közmédiában is szent, a vélemény meg – általában – szabad.