Hírek

2005.08.08. 00:00

Alves mesterhármasa

A 21 éves brazil Alves három fejes gólja a győzelmet jelentette a Honvéd számára, újabb vereségével a Ferencváros két forduló után még mindig pont nélküli.

Lázár Lajos

[caption id="" align="alignleft" width="102"] A Keller mellett gólt fejelő Alves mérlege az NB I-ben: két meccs, három gól
[/caption]Látványos akciót követő góllal, már a 9. percben vezetést szerzett a Honvéd. Genito elfutott a jobbszélen, az alapvonaltól középre ívelt, és az érkező Alves öt méterről a kapu bal oldalába fejelt. (1-0) Vezetése tudatában magabiztosabban futballozott a hazai csapat. A Ferencváros támadási kísérletei erőtlennek bizonyultak, rendre elakadtak már a Honvéd térfelének közepén. A 21. percben ismét a gólszerző Alves veszélyetetett, lövése nyomán a labda alig kerülte el a vendégek kapuját. A kispestiek voltak a kezdeményezők, és a 37. percben szinte lekopírozták az első góljukat. Ismét Genito húzott el a jobbszélen, beadását Alves fejjel jutatta Szűcs kapujába. (2-0) A félidő hajrájában mindkét oldalon adódott egy-egy helyzet, de sem Alves, sem Jovánczai nem tudott élni a lehetőséggel.

A szünetben László Csaba, a vendégek szakvezetője becserélte Tőzsért, majd hamarosan pályára lépett Bajevszki is. A két cserével javult a zöld-fehérek játéka, többet birtokolták a labdát, mint ellenfelük, és mezőnyfölénybe kerültek. Az 58. percben Tőzsér bombáját védte Tóth. Egy perccel később viszont mégis a Honvéd ért el újabb gólt. Egy ellentámadás végén Dobos kapu elé ívelt labdáját Alves fejelte a Fradi kapujába. Mesterhármas! (3-0) Igyekezett a vendégcsapat, és a 69. percben Tímár jóvoltából sikerült is a szépítés. (3-1)

A találkozó utolsó szakaszát a Ferencváros fölénye jellemezte, ám a vendégek nem tudtak komolyabb helyzetet kialakítani Tóth kapujánál. A Honvéd az eredmény tartására ügyelt, csak szórványos ellentámadásokkal veszélyeztette ellenfele kapuját. Az első félidőben végig a hazai csapat akarata érvényesült, és már ekkor eldőlt a három pont sorsa. A Ferencváros szünet után ugyan feljavult, de a jelenlegi zöld-fehér gárda még nem képes arra, hogy vert helyzetből fordítson. A küzdelmes mérkőzésen a Honvéd sikere megérdemelt. A Fradi négy nyári meccséből hármat elveszített, – a negyediken az UEFA-kupából esett ki.

László szerint nem volt helyzete a Honvédnak

Aldo Dolcetti (Honvéd): – Egységesebbek voltunk ellenfelünknél. Elégedett voltam a csapat teljesítményével. Örülök annak, hogy látványos gólokkal szórakoztattuk szurkolóinkat.

László Csaba (Ferencváros): – Védőink figyelmetlensége három kapott gólt eredményezett. Nem volt helyzete igazán a Honvédnak, ezért különösen bosszantó ez. Nekünk is volt lehetőségünk, de sajnos csak egy találatra futotta erőnkből.

László Csaba (Ferencváros): – Védőink figyelmetlensége három kapott gólt eredményezett. Nem volt helyzete igazán a Honvédnak, ezért különösen bosszantó ez. Nekünk is volt lehetőségünk, de sajnos csak egy találatra futotta erőnkből. A Keller mellett gólt fejelő Alves mérlege az NB I-ben: két meccs, három gól -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!