Hírek

2005.08.06. 00:00

„Az állam nem én vagyok”

Újvári Miklós

Sólyom László 21 ágyúlövés nélküli hivatalba lépésének kulcsmondata a címben idézett kijelentés. Az új elnök néhány percben olyan társadalomfilozófiai alapvetést vázolt fel, amelyek kijelölik elnökségének útját. Sem a nemzet atyja, sem vezetője nem akar lenni, hanem őre a népfelségnek, és élharcosa a haza szeretetének. Azt közölte velünk: nyugi, nem fogok elszállni magamtól, és nem atyáskodok majd felettetek. Ez rendben van. Sólyom személyiségéből is ez következik, eddigi élete is erre a szerepre készítette fel.

Az új elnök új politikát hirdet. Az őt jelölő védegylet jelmondatát átvéve azt mondja, lehet más a politika. Bárcsak tényleg lehetne. E törekvésében csak kitartást kívánhatunk neki. A közbeszéd valóban gyalázatos állapotban van, a pártpolitika nem sok örömet okoz az országnak. Sólyom László éppen azért megfelelő ember a parlament helyretételére, mert valóban civil elnök. Kivételes szerencse, hogy a Fidesz a parlamenti szavazási procedúrában megalázó helyzetbe hozta őt. Azután a konfliktus után ugyanis (hogy tudniillik az első fordulóban nem szavaztak saját jelöltjükre) senki sem tekinthet rá pártjelöltként, részrehajlóként, bábként. Szuverén személyiség lesz, még akkor is, ha elnökké válása nem a népakarat hangos megnyilvánulása révén, hanem a kormánypártok csetlése-botlása után történt. Jobb is így. Új színt is hoz az új elnök, a zöldet. Magyarországon nincs zöld párt, a mozgalmak se erősek, de a környezet védelmének gondolata az új elnök által végre jelen lesz a közgondolkodásban. Legfőbb ideje. Az elnök generálhatja ezt a folyamatot.

Szokták mondani, Magyarországnak általában nem volt szerencséje a miniszterelnökökkel. A jelek szerint államfő ügyben nincs ilyen gond. A megfelelő emberek megtalálják az utat ehhez a hivatalhoz. Pardon, szolgálathoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!