Hírek

2005.08.27. 06:15

Egymás után esnek egymásnak a rivális famíliák

Szerdán Törökszentmiklóson, Kaposvárott, csütörtökön Izsákon és Abaújváron csapott össze egy-egy család. Az esetek közül a törökszentmiklósi bizonyult a legvéresebbnek, a húsz sebesült mellett egy ember életét vesztette a két család vitájában.

Nagy E. Dóra

Kaposvárott a megyeszékhely plázájának egyik szórakozóhelyére
riasztották a rendőröket. A hírek szerint itt is két család csapott össze. Biliárddákóval, poharakkal és golfütővel estek egymásnak. Izsákon egy pletyka miatt pattant ki a tettlegességig fajuló vita. Egy férfi állítólag azt terjesztette a másik feleségéről, hogy megcsalja. A férj ekkor maga köré gyűjtötte a rokonokat, és felkereste a híresztelőt. A vita verekedésbe torkollt. Hárman sérültek meg. Abaújváron kapákkal támadtak egymásra a rivális felek, a kisebb összetűzésben négyen sérültek meg könnyebben.

Több sajtóorgánum jelezte, roma családok voltak a résztvevők. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke lapunknak úgy fogalmazott: ezeknél az eseteknél nem cigány minőségükben estek egymásnak az emberek, s nincs jelentősége annak, hogy ők roma származásúak. – Korábban is előfordultak már hasonló esetek, csak a sajtó nem foglalkozott velük – mondta Horváth, aki etikátlannak tartja, hogy megnevezték a tettesek származását. Az elnök szerint ugyanez nem fordult volna elő, ha más kisebbséghez tartozók követték volna el ugyanezt.

Horváth Aladár hangsúlyozta: a romák többsége törvénytisztelő. Azt azonban megjegyezte, hogy miközben harc folyik azért, hogy a cigány emberek ledolgozzák hátrányaikat, a kirekesztődés és a gettósodás tovább zajlik. Így egyfajta cigánytelepek jönnek létre, ahol a zárt közösségekben a konfliktusok elintézési módja családok közötti viszállyá fajul. Arra azonban figyelmeztetett: csupán egy-két ilyen esetről beszélhetünk, s ez nem általános, cigány kulturális sajátosság.

Újabb gyanúsítottak

A törökszentmiklósi összecsapás után nyolc személyt vettek őrizetbe, őket tegnap letartóztatták, tudtuk meg Kovács Ágnestől, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől. Mellettük további négy újabb gyanúsítottat hallgattak ki a nyomozók, ám ők szabadlábon védekezhetnek. A rendőrség egyébként továbbra is visszatérően ellenőriz az összecsapás helyszínén és a kórházban, ahol a sérülteket ápolják. Tegnap még a bíróság épületénél is kutyás járőrök voltak, amikor az épületben a letartóztatásokról döntöttek.

A rendőrség egyébként továbbra is visszatérően ellenőriz az összecsapás helyszínén és a kórházban, ahol a sérülteket ápolják. Tegnap még a bíróság épületénél is kutyás járőrök voltak, amikor az épületben

a letartóztatásokról döntöttek. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!