Hírek

2005.08.02. 00:00

Hollóst tekinti elnöknek a rádió kuratóriuma

A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma Hollós Jánost tekinti jogosultnak a Magyar Rádió vezetésére a következő elnök megválasztásáig terjedő átmeneti időszakban. A testület elnöke azonban még azelőtt berekesztette a nagykuratórium ülését, mielőtt az elfogadhatta volna az erről szóló határozatot.

F. K.

A testület szerint – áll a rádió weblapján – a kuratórium elnöksége határozataival túlterjeszkedett hatáskörén, amikor tulajdonosi megbízottat nevezett ki a közrádió élére. Az elnökség július 22-én Szijártó István gazdasági igazgatót nevezte ki tulajdonosi megbízottnak az elnöki feladatok ellátására, míg Kondor Katalin távozó elnök Hollóst bízta meg. – Ez nem más, mint politikai harc: az MSZP ugyanis az MTI és az MTV után a rádiót is elfoglalná, hogy ezt is a Köztársaság térről irányíthassák – kommentálta lapunknak az ügyet Révész Máriusz Fidesz-szóvivő. Újhelyi István, az MSZP alelnöke leszögezte: nem befolyásolják a kuratórium működését, sőt: szerinte a kuratórium dolga az, hogy saját felelősségében döntsön. Szerinte Kondor Katalin és szűk környezete tönkretette a rádió hitelét, az elnök és a Fidesz pedig Kondor mandátumának lejárta után is rá akarja erőltetni érdekeit a közmédiumra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!