2005.08.08. 00:00
Lakónegyed a Józsefvárosi pályaudvarból
Napokon belül dönt a MÁV vezetése a Józsefvárosi pályaudvar sorsáról. Ez pedig megpecsételi a szomszédos kínai piac sorsát is. A VIII. kerületi önkormányzatnak nincs kifogása ellene, ha a vasút egész más szerepet szán a területnek. Mitus Zsuzsa alpolgármester szerint csak az fontos, hogy rendezett legyen a környék.
Akár elit lakónegyed is állhat az egykori ipari övezetben. A VIII. kerület úgyis azt tervezi, hogy felszámolja a rossz hírű negyedeket. Így például a Corvin mozi mögött kezdődő és a Szigony utcánál véget érő „nyomortelepet”. Valahogy úgy, ahogyan az Üllői út túlsó oldalán Ferencváros önkormányzata tette. Ott a düledező bérházak helyén ma új, színvonalas társasházak állnak, hatalmas parkokkal közös belső udvaraikban. A Józsefvárosi pályaudvar is alkalmas lenne ilyen lakónegyednek. Már csak azért is, mert közel van a belvároshoz. A vasútállomásra pedig igazán nem lenne szükség, ugyan 16 pár vonat közlekedik ide a kiskunhalasi és az újszászi elővárosi vonalakról. Ám Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője szerint ezeket könnyen át lehetne irányítani a Keleti vagy a Nyugati pályaudvarra. Ott pedig a közvetlen metrókapcsolat sokkal előnyösebb az utasoknak. A Józsefvárosi állomáson csak a ritkán járó 28-as villamos érhető el. Esetleg egy nagyobb sétával az 1-es a Könyves Kálmán körúton.
Kell a bevétel
A MÁV is érdekelt abban, hogy utasaik könnyebben tudjanak átszállni a BKV-ra. Hiszen a vasút is tagja a Budapesti Közlekedési Szövetségnek. A közeljövőben a BKV, a MÁV és a Volán az utazások arányában részesedik a bevételekből. Ha közvetlenül fel lehet szállni a metróból az elővárosi vonatra, az utasok inkább így utaznak, mint mondjuk busszal. A pályaudvar és környékének eladásából pedig busás bevételhez jutna az eladósodott MÁV.