Hírek

2005.08.02. 00:00

Meghalt a szaúdi király

Hosszas betegség után elhunyt Fahd szaúd-arábiai király. Utódjának féltestvérét, Abdállah trónörököst nevezték ki.

Gyulay Zoltán

Az uralkodót május 17-én szállították be a szaúd-arábiai fővárosban, Rijádban lévő Fejszál király kórházba. Becslések szerint 84 évet élt. Minden bizonnyal 1921-ben született Abdel Aziz bin Szaud, a Szaúd-arábiai Királyság alapítója nyolcadik fiaként. Trónörökösnek 1975-ben nevezték ki, és 1982-ben lépett trónra. Hivatali idejére esett az első Öböl-háború 1991-ben, amelynek során hozzájárult, hogy az ország területén amerikai egységek állomásozzanak. Egészsége egy agyvérzést követően, 1995 novemberében romlott meg. Állapota 1999-ben még abban is megakadályozta, hogy részt vegyen szívinfarktusban elhunyt fia, Fejszál herceg temetésén. A kormányt Abdállah irányította, ezért az ország külpolitikájában nem várható változás, Fahd király a világ leggazdagabb emberei közé tartozott: vagyonát átszámolva mintegy 48 milliárd euróra, azaz nagyjából 12,5 billiárd forintra becsülik.

Az 1932-ben megalakult Szaúd-arábiai Királyság rendkívül gazdag olajban, emellett több ezer hercegéről és az iszlám szent helyeiről, Mekkáról és Medináról nevezetes. Amióta a harmincas években a szaúdi partvidéken fölfedezték a kőolajat, az ország a világ legnagyobb nyersolajexportőrévé vált. A világon ismert kőolajtartalék csaknem egyharmada öt szaúdi nagy család birtokában van. A királyi családnak mintegy harmincezer tagja van, köztük több mint tízezer herceg, akik fejenként havi 230 ezer eurós apanázsban részesülnek. A 22 millió alattvaló felett uralkodó család a szunnita iszlám legszigorúbb tanítását valló vahabitákhoz tartozik. Ez az irányzat az országon kívül a hetvenes években kezdett el terjedni, akkor kezdték meg szaúdi alapítványok világszerte a vallási iskolák pénzelését Pakisztántól Kaliforniáig. A világot behálózó terrorszervezet, az al-Kaida vezére, Oszama bin Laden egy szaúd-arábiai gyökerekkel rendelkező, gazdag család fiaként látta meg a napvilágot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!