Hírek

2005.08.23. 06:49

Nem lesz káoszmentes az autómentes nap

Egy hónap múlva csütörtökön egész nap lezárják az Andrássy utat az autósok elől. Budapesten ugyanis először rendezik meg hétköznap az autómentes napot.

Vajta Zoltán

[caption id="" align="alignleft" width="159"] A szakembereket megosztja az ötlet, hogy hétköznap fogják lezárni a főváros egyik legforgalmasabb főútját
[/caption]Két autómentes napot is tart az idén a fővárosi önkormányzat. Az egyiket a szokásos módon, vasárnap rendezik meg, szeptember 18-án. Ekkor különféle programok várják az érdeklődőket a lezárt Andrássy úton. A fővárosi önkormányzatnál úgy döntöttek, hogy Budapest egyik legforgalmasabb útját egy napra lezárják. Épp ezért szeptember 22-én, a Nemzetközi Autómentes Napon, csütörtökön nem lehet közlekedni az Andrássy úton. Ugyanekkor vonulnak fel egyébként a budapesti biciklisek a legforgalmasabb utakon, ami szintén akadályozza majd a közlekedést. Németh Aranka, a főpolgármesteri hivatal környezetvédelmi ügyosztájának vezetője lapunknak azt mondta, Budapesten példátlan a kezdeményezés. Azonban az elmúlt években például Párizsban, Rómában egész városnegyedeket zártak le ezen a napon, Brüsszelt pedig autómentessé tették az egész európai mobilitási hétre. Közlekedési szakértők szerint az Andrássy az egyik legforgalmasabb út a fővárosban. Zdroba Gyula, a Fővinform munkatársa úgy véli, nemcsak a Rákóczi út, de a kisebb mellékutcák is megtelnek ezen a napon. Alig lehet majd haladni rajtuk. A Nagykörúton is megáll az élet, mert a keresztutcák nem bírják elvezetni az Andrássy forgalmát. Várhatóan egészen a Hungária körútig érződik majd a forgalmi változás. Annál is inkább, hiszen ma már nem péntek, hanem csütörtök a legzsúfoltabb nap.

Berényi János, a Közlekedéstudományi Intézet tagozatvezetője nem aggódik ennyire. Szerinte nem lesz sokkal nagyobb fennakadás, mint amit például egy csőtörés okoz. Ráadásul a budapestiek előre felkészülhetnek rá. Ha elég nagy lesz a hírverés, csak a környező utakon alakulnak ki dugók, és nem kell katasztrófára számítani. Főleg, ha átmenetileg forgalmi változtatásokat léptetnek életbe például a Podmaniczky utcában. Berényi szerint az autómentes nap ha másra nem is, de figyelemfelhívásra mindenképp alkalmas lesz. Szerinte nem ártana aznap ingyenessé tenni a fővárosi tömegközlekedést. Így a megrögzött autósok anyagi ráfordítás nélkül ismerkedhetnének a tömegközlekedési eszközökkel.

Csupor Mária (58) könyvelő: Irodám az Andrássy úton van. Az ügyfeleim többsége gyalog jön, hiszen ott a földalatti. Persze a megrögzött autósok mérgesek lesznek.

Varga Anna (37) virágos: Ilyen képtelenséget még nem is hallottam. Miért hétköznap csinálják, amikor mindenki dolgozni megy? Nem értem ezt az egészet.

autósok elől. Budapesten ugyanis először rendezik meg hétköznap az autómentes napot. Vajta Zoltán Csupor Mária (58) könyvelő: Irodám az Andrássy úton van. Az ügyfeleim többsége gyalog jön, hiszen ott a földalatti. Persze a megrögzött autósok mérgesek lesznek.

Varga Anna (37) virágos: Ilyen képtelenséget még nem is hallottam. Miért hétköznap csinálják, amikor mindenki dolgozni megy? Nem értem ezt az egészet. A szakembereket megosztja az ötlet, hogy hétköznap fogják lezárni a főváros egyik legforgalmasabb főútját -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!