Hírek

2005.08.10. 16:28

Rádió: bejegyzik Szijártót a cégbíróságon

F. K.

Gellért Kis Gábor, a Magyar Rádió kuratóriumának elnöke lapunknak elmondta: kezdeményezte a cégbíróságnál Szijártó István bejegyzését a közszolgálati média tulajdonosi megbízottjaként. A rádió humánpolitikai és jogi igazgatósága ugyanakkor közleményben tudatta: joggal való visszaélés lehetőségét is felveti a rádiónak járó pénz elnök általi visszatartása.
A kuratórium elnöke kitért arra a korábbi ügyészségi állásfoglalásra, amely egy évvel korábban a Duna Televíziónál lezajlott vezetőváltási vita során született – akkor kimondták, a közmédia elnöke csak mandátuma időtartamára adhat bárkinek is helyettesítési megbízást. „Hollós János előszeretettel idézi ezt az iratot, csak ezt az egy mondatot felejti mindig ki” – mondta. Lapzártánkig Hollós János ügyvezetőt nem sikerült elérni.  

Ezek is érdekelhetik