Hírek

2005.08.24. 00:00

Ronaldót kihallgatják a riói rendőrök

Szeptember elejére hazavárják Brazíliába a Real Madrid sztárját, Ronaldót (28). A futballista nem csupán a Chile elleni világbajnoki selejtező okán repül Rio de Janeiróba. Rendőrségi idézést kapott a meccset követő napra.

Árvay Sándor

A világbajnok csatár neve egy kábítószer-kereskedelmi hálózat felszámolására indított rendőrségi akció során került képbe. Luiz Marcelo Fontoura Xavier, Rio állam biztonsági ügyekért felelős államminisztere egyelőre annyit mondott Ronaldo idézésével és tervezett meghallgatásával kapcsolatban, hogy nincs ugyan közvetlen gyanú arra, hogy a futballista tevőlegesen részt vett volna a sötét ügyletekben, ám neve több szálon is előkerült. „Szükséges, hogy néhány dolgot rendőrségi meghallgatás keretében tisztázzunk” – vélekedett a politikus.

A rendőrségi idézés kézhez vételekor Ronaldo az Estado nevű brazil újságban szűkszavúan mindössze azt magyarázgatta, hogy a sportban, a politikában, a művészeti életben sokat szereplő sztárokat sokszor megpróbálják valamilyen módon belekeverni a piszkos ügyekbe. „A híres embereket mindig igyekeznek besározni. Most is erről van szó. Kijelenthetem, nem élek kábítószeren, s nem ismerek egyetlen drogkereskedőt sem.”

A fentieknek persze némiképp ellentmond néhány már napvilágra került kihallgatási jegyzőkönyv, amelyek nem vetnek jó fényt a csatárra. A riói rendőrök meglehetős alapossággal és titkosszolgálati eszközökkel (például telefonlehallgatásokkal) dolgoznak, amikor egy olyan banda nyomába akarnak kerülni, amely az interneten ecstasy tabletták terítésével foglalkozik. A telefonbeszélgetések elemzésekor felmerült a gyanú, hogy Ronaldo és az ismert popsztár, Gabriel O Pensador is kapcsolatban állt a terjesztőkkel. Ha mindez beigazolódik, akár börtönbe is kerülhet a futballista.

Nem erősíti Ronaldo pozícióit, hogy a már előzetes letartóztatásban levő Thiago Tauil és Amon Lemos közül az utóbbi a Real sztárjával kapcsolatban is nyilatkozott. Tehette, hiszen jól ismeri: húga, a modellként dolgozó Livia Lemos egyike Ronaldo nyíltan felvállalt hölgykapcsolatainak. A vallomás szerint „a társaságban mindenki szívott marihuanát, Ronaldo is”.

Egy biztos: a riói rendőrök nem tesznek kivételt. Ha valaki gyanúba keveredik, az ismert sztárokkal ugyanúgy bánnak, mint a kisstílű bűnözőkkel.Szeptember elejére hazavárják Brazíliába a Real Madrid sztárját, Ronaldót (28). A futballista nem csupán a Chile elleni világbajnoki selejtező okán repül Rio de Janeiróba. Rendőrségi idézést kapott a meccset követő napra.

Nagy sztárok is képben

Úgy tűnik, a futball is a „drogérzékeny” kategóriába tartozik, mert az utóbbi időben egyre-másra jelennek meg hírek ismert játékosok kábítószeres kötődéseiről. Az egyik riói szegénynegyed, a Rocinha kétes ügyleteit kézben tartó Bem-Te-vi csoport felszámolása közben Romáriót is kihallgatták a bandavezérhez fűződő kapcsolatáról, a rendőrségen járt az Inter kapusa, Júlio Cesar is (az ő felesége egyébként Ronaldo korábbi menyasszonya, Suzana Werner), s a brazil strandfoci legnagyobb sztárjának számító Jorginho (aki nem azonos a német klubokban is szerepelt, hasonló becenéven ismert labdarúgóval). Az argentin klasszis, Maradona hosszú évek óta harcol kábítószer-függősége leküzdéséért. Az isteni Diego a rossz nyelvek szerint Nápolyban lépett a bűnös útra. A nyolcvanas évek végén az egész város a lábai előtt hevert, és legnagyobb tisztelői közé tartozott a helyi alvilág, a Camorra vezére, aki minden földi jóval ellátta a zseniális csatárt. Mostanában pedig a brazil futball legnagyobb egyénisége, Pelé élhet át szomorú időszakot, hiszen fia, Edinho, a Santos korábbi kapusa kábítószeres kapcsolatai miatt június 6. óta ül rácsok mögött. Egykori barátai most az életére törnek.

A nyolcvanas évek végén az egész város a lábai előtt hevert, és legnagyobb tisztelői közé tartozott a helyi alvilág, a Camorra vezére, aki minden földi jóval ellátta a zseniális csatárt.

Mostanában pedig a brazil futball legnagyobb egyénisége, Pelé élhet át szomorú időszakot, hiszen fia, Edinho, a Santos korábbi kapusa kábítószeres kapcsolatai miatt június 6. óta ül rácsok mögött. Egykori barátai most az életére törnek. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!