Hírek

2005.08.16. 06:40

Verne álma végre valóra válik

Simon K.

[caption id="" align="alignleft" width="281"] A történelem folyamán most először szervez egy magáncég utazást a Holdra – büszkélkedett Eric Anderson elnök
[/caption]Az amerikai Space Adventures cég 2008-ra tervezi az első turisták Holdra szállítását. A vállalat már hasznot húzott az űrutazásból: korábban lehetővé tették két tehetős civilnek, hogy feljussanak a nemzetközi űrállomásra. Dennis Tito és Mark Shuttleworth 20 millió dollárt fizetett a kiruccanásért. Most azonban a cég sokkal nagyobb célt tűzött maga elé: a Holdra szeretne turistákat szállítani.
A túra az utasoknak 200 millió dollárba kerülne, amely kereken húszmilliárd forintnak felel meg. Az a legmeghökkentőbb, hogy a cég nem valamikor a távoli jövőben készül megvalósítani tervét, hanem már 2008-ban vagy 2009-ben küldené fel az első vállalkozókat.
A történelem folyamán most először szervez egy magáncég utazást a Holdra – mondta Eric Anderson, a Space Adventures igazgatótanácsának elnöke egy New York-i sajtótájékoztatón.
Több kutató is jelezte, hogy érdekelné az út, és a kívánt összeget is hajlandó megfizetni. Közel 33 év után ők lennének az elsők, akik újra megkerülnék a Holdat. Idáig mindössze 27 ember tette meg ezt az utat.
Az utasokat egy átépített orosz Szojuz űrhajóval indítanák útjukra, a felszereléseket pedig az Energija űrutazási konszern biztosítja majd – közölte Anderson.
A túra hossza 8–21 napig terjedhet attól függően, hogy megállnak-e időközben a nemzetközi űrállomáson. A Szojuz űrhajókat annak idején holdra szállás céljára állították elő, de még soha nem használták rendeltetésének megfelelően.
A befizetett 100 millió dollárért az utasokat még egy ráadás várja: száz kilométeres magasságból a Hold hátsó oldalára is vethetnek egy pillantást, amit az utazást elmulasztó földlakók még sokáig nem láthatnak.
A Space Adventures később lehetővé tenné utasainak, hogy ne csak megkerüljék a Holdat, de le is szállhassanak rá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!