„Harcolni fogok, a végsőkig elmegyek!”

Kormánydöntés szerint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ötezer dolgozójának jövő évi 4,5 százalékos béremelését az intézménynek kell kigazdálkodnia. Ez 700 millió forint, amely 206 dolgozó éves bérének megfelelő összeg. Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke felháborodott.

– Kihozta a sodrából az elvonás?
– Ritkán jövök ki a sodromból. Maradjunk abban, hogy az elvonás logikátlansága háborít fel. Nem értem, hogyan akarunk mi versenyképesek lenni a Távol-Kelet és Észak-Amerika mellett, ha nem segítjük, hanem akadályozzuk a hazai tudományos életet. Az Akadémiának 171 egyetemi kutatócsoportja és ötezer dolgozója van. A működőképességük kerülhet veszélybe. A kormánnyal együttműködve például az a dolgunk, hogy segítsük a hazai kis- és középvállalkozásokat. Arról nem is beszélve, hogy az Akadémia évente több száz milliárdos hasznot termel az országnak.
– Mivel?
– Gondoljon a Paksi Atomerőműre, amelynek működését az Akadémia a kezdetektől a mai napig segíti. Vegye figyelembe, hogy az Akadémia véleményét a társadalom sokkal jobban elfogadja, mint a politikai erőkét, miközben hatalmas segítséget nyújt a kormányoknak is. Folyamatosan betölti azt a szerepét, amelyet az alapító szánt neki.

– Mit jelent önöknek az, hogy a jövő évi 4,5 százalékos béremelést saját maguknak kell kigazdálkodni?
– Hétszázmillió forintot jelentene, vagyis 206 dolgozónk egyéves bérének megfelelő összeget.
– Elbocsátásokat tervez?
– Nem lesz semmiféle elbocsátás, azt én nem fogom megtenni, harcolni fogok, a végsőkig elmegyek. Nemcsak az intézményért teszem, hanem az ország és a gazdaság érdekében. Magyarországon 3,8 kutató jut ezer munkavállalóra. A fejlett Európában átlagosan kétszer ennyi. Finnországban és Svédországban háromszor annyi kutató jut ezer munkavállalóra, mint itthon. Van hová fejlődni. És nincs is más választásunk, mert az ingvarrásban Kínát nem fogjuk megelőzni, de a szellemi tőke még mindig kéznél van, azzal kell élni. Az EU-tagállamokban
a hazai össztermék (GDP) 1,9 százalékát költik kutatás-fejlesztésre. Nálunk ez tavaly 0,88 százalék volt, miközben az EU tervei szerint 2010-ben átlagosan 3 százalékot fognak költeni a GDP-ből a tudományra. Másképpen nem lehet a versenyképességet megtartani, és ez itthon is érvényes.
– Hogyan értesült az elvonásról?
– Megkaptam a köriratot.
– Mit tesz most?
– Találkozom Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrral szeptember 14-én, és bízom benne, hogy az ésszerűség híveként engedélyezni fogja, hogy hatmilliárd forintos maradványunkat még az idén felhasználhassuk. Itt ugyanis arról van szó, hogy a pénzünk egy részét 2004. december 30-án utalták át, így aztán nem tudtuk elkölteni.
– Ezt én nem értem. Segítene?
– Ezt nem csak ön nem érti. Olyan ez, mintha december 30-án, szombaton, éjfél előtt átadna a feleségének egy nagyobb öszszeget azzal, hogy azt a feleségének még december 31-én el kell költenie. De vasárnap zárva tartanak a boltok, így a felesége nem tudja elkölteni a pénzt. Erre ön visszakéri tőle az egészet, és azért nem engedi meg, hogy januárban elköltse, mert azt maga decemberre adta. Érti?
– Ügyes.
– Az Akadémia számára elfogadhatatlan ez a szemlélet, mert ez totálisan ellenkezik az ország érdekeivel. Hozzáteszem, hogy a körirat szerint a 37,5 milliárdos költségvetésünkből, amelyhez 14 milliárdot külföldi és belföldi pályázatok útján nyerünk, háromszázalékos tartalékképzést írnak elő nekünk a megszorítás mellé. Ha viszont kevés a pénzünk, kevesebb a pályázatokhoz előírt önrészünk is. Ezzel tovább csökkennek az esélyeink. Ha az Akadémia nem kapja meg a pénzét, akkor a már vállalt pályázati kötelezettségeinek sem tud eleget tenni. Ez beláthatatlan következményekkel jár – ez egy ördögi kör, amelybe nekünk magyaroknak nem szabad belemennünk. Az ország fejlődésének a kutatás-fejlesztés a záloga. Abban kell bíznunk, amiben erősek vagyunk. Oktalanság a tudományos élettől pénzt elvenni, abban megszorításnak nincs helye. A tudományos életet nem lehet felfüggeszteni. Küzdeni fogok, mert tudom, hogy igazunk van.