Helyszíni korrupció?

Meglepően heves érzelmi hullámokat vetett az az elképzelés, hogy visszallítanák a közlekedési szabálysértésekben a helyszíni bírság azonnali kifizetését. Több mint öt éve viszonylag nagy közönytől kísérve tiltották meg a rendőrségnek, hogy készpénzt vehessen át az autósoktól. Azóta csak csekken, utólag róható le az egyébként elismert büntetés. Pedig a sajtó hírt adott arról, hogy a korrupció elleni küzdelem mérföldköveként beharangozott intézkedés együtt járt azzal is, hogy a járőröknek megtiltották nagyobb összeg maguknál tartását, az ellenőrzés pedig a kék ruhások zsebeinek kiforgatásával valósult meg. Ez bizony megalázó, mert az is bűnösnek érezhette magát, aki nem engedte magát megkísérteni. Európában alighanem egyedül állunk azzal, hogy a helyszíni bírság nem az, aminek nevezik. Pedig a módszer logikus: percek alatt „meggyónható” a bagatell bűn, s a lehető legolcsóbb is. Magam sem hiszem, hogy a korrupt rendőr nem talál módot a csúszópénz elrejtésére. A belső elhárításnak pedig komoly apparátusa van az ilyen közegek megtalálására.

Az állam és polgárai közti bizalom megteremtése kulcskérdés – nem csak ebben az esetben. A kölcsönös bizalmatlanság mély gyökeret eresztett hatalom és nép között. Az állam szinte teljes súlyával, hivatalai, apparatcsikjai egész seregével fensőbbségesen nehezedik az őt eltartó adófizetőkre. Akiket mindenekelőtt adót nem fizetőknek tart, tehát mindjárt a büntetéssel kezdi. Ez a csendőrpertu gyakran indokolt, mert valóban sport az állam (vagyis mi mindanynyiunk) átverése, országos hősökké válhatnak kétes egzisztenciájú alakok. A kezdő lépést az államnak kell megtennie. A most tervezett intézkedéssel is az a baj, hogy inkább a behajtatlan büntetési összegek inspirálták, nem annyira az, hogy végre felnőttebbként kezeljenek minket.