Ja, az unióban fegyelem van?

Az még rendben lenne, hogy az átlag magyar úgy képzeli az Európai Uniót, mint egy nagy épületet: van sok ajtaja, be kell kopogni, válaszul egy kéz kinyújt egy táskát, benne egy vagon pénzzel. És lesz eurónk. Végeredményben azzal sincs semmi baj, hogy a magyar politikus úgy viselkedik, mint egy átlagember: biciklizik, adót csal, és ő is abban a hitben él, az uniós tagság semmi másról nem szól, mint adományokról. Hirdetheti persze fennhangon, hogy a magyarságnak helye van Európában, bár azt nem árt meggondolnia, Európa inkább a hordákra meg a nyilakra emlékszik, nem Petőfire.

Arra viszont biztos nem számított egy naiv magyar se, hogy alig másfél évvel a csatlakozás után eleink jogán szerzett kétes hírnevünk újra régi fényében csillog. A portugáloknak tízszer ennyi időbe telt, hogy a csodából eljuttassák gazdaságukat a csőd közelébe. A görögök több mint két évtizedet töltöttek el a közösségben, mire kiderültek pénzügyi praktikáik, amelyekkel bevarázsolták magukat az euróövezetbe. Ha másért nem, okulva ezekből a példákból illett volna jobban figyelni.

De azt ugye senki nem mondta, hogy az EU-ban politikai és pénzügyi téren is fegyelmet várnak el – legalábbis a hozzánk hasonló méretű országoktól. És arról sem szóltak a csatlakozási tárgyalások idején, mennyire kínos, mikor az eddiginél jóval nagyobb társaság, huszonöt tagállam előtt állítják pellengérre az országot. És annak vezetőit, akik ártatlan arccal arról próbálnak meggyőzni tízmillió választót, hogy az európai diplomácia ékes nyelvén megfogalmazott kemény bírálatok valójában dicséretek. Márpedig Veres János és elődje, Draskovics Tibor ezt tökélyre vitte.

Nem csoda, hogy Brüsszel egy szóval sem sietteti az euró magyarországi bevezetését. Van épp elég baja így is az euróövezetnek.