Kínában ott kell lenni

Már megint egy protokollutazás – legyinthetünk Gyurcsány Ferenc kínai látogatása után. És már megint Kína – értetlenkedhetünk. Pedig egyikre sincs okunk. Ez nem amolyan torgyános világlátás, chilei cseresznyézés volt, hanem percre kihegyezett, rövid, tartalmas villámvizit. S hogy a magyar kormányfő a diplomácia szabályaival sem törődve ismét Ázsia nagyhatalmában vizitált? Nem véletlenül. Kínában ott kell lenni. Mint ahogy Kína is Európában akar terjeszkedni. Mit gondolnak, jót tesz nekünk, hogy Budapest ismét a híd szerepét akarja játszani? Annyiszor próbáltuk már, egyszer igazán bejöhetne. Kína akkora piac, hogy emiatt a világon egyre többen felejtik el az emberi jogok bizonyos visszáságait. Lehet, hogy rosszul teszik, lehet, hogy nem. Mert Kína, bár hatalmas, moccanni akar. Tanulni is akar,  nem csak tanítani. Magyarország és Kína. Az egér és az elefánt dübörgése azon a bizonyos hídon, gondolhatnánk. Pedig ez sincs így.

A magyar külpolitika politikai kurzusoktól és kormányoktól függően időnként (négy évente) feltalálja a spanyolviaszt, s egykor elfeledett területekre vitorlázik vissza – helyesen. Kína fontosságát legádázabb (emberi jogi) ellenfelei sem vitatják. Mi itt, Magyarországon azt sem feledhetjük: 25-30 ezer kínai él már nálunk. Egész szép kis kisebbséggé nőtték ki magukat. A fővárosban, Újpalotán iskolájuk van, hét újságot adnak ki, s persze üzletelnek, piacolnak. Ami ellen az Európai Unió hadakozik, nálunk erőteljesen virágzik: dömpingáron adnak mindent – s mi vesszük rendületlenül. Azt mondják, a nálunk élő kínaiak alkalmazkodni akarnak, nem beolvadni. Ők már idejöttek, még ha nem is hidat verni érkeztek. Szóval Kínában Gyurcsány Ferenccel ismét rajtunk volt a sor. Éltünk a lehetőséggel. És ez nem kevés.