Lehet-e tisztességes a politika?

Megfelelő ütemben halad annak a két vizsgálóbizottságnak a munkája, amelynek egyértelmű célja, hogy politikailag és erkölcsileg is lejárassa a miniszterelnöki posztra esélyes két aspiránst. Ugyan a munkából még másfél hónap van hátra, de máris sikerült kételyeket támasztani a volt és a jelenlegi miniszterelnök tisztességéről.

Természetesen megingathatatlan bizonyítékok helyett marad a sárdobálás klasszikus receptje: fröcskölj le valakit, és az illető többet soha nem mondhatja, hogy nem volt sáros. Közben jönnek a „feltételezzük”, az „úgy gondoljuk, hogy” és „az alapos a gyanú” kezdetű mondatok, amelyekkel mindkét fél az szeretné elhitetni, hogy az ellenfél adót csal, közpénzt lop vagy barátokat juttat zsíros állásba. Tehát tisztességtelenek. Az is vita tárgya, hogy ki mikor, milyen pozícióban követte el a feltételezett cselekményt. Mintha nem lenne mindegy, hiszen aligha lehet valaki kormányfőként makulátlan, ha a magánéletében sem volt az, és viszont. De vajon összekapcsolható-e a politika és a tisztesség fogalma? Elhiszi-e valaki, hogy bárhol a világon lehet úgy magas politikusi pozícióba kerülni, hogy az ember mindvégig tiszta marad. Lehet úgy megfelelő erővonalak élére állni, hogy soha nem kell olyan kompromisszumokra kényszerülni, amelyek a tisztesség rovására mennek? A kettészakadt ország víziójában mintha nem lenne egyértelmű, hogy a politika és a tisztesség soha nem volt egy táborban. Itt csak egy mérce van: ki volt a legtisztességtelenebb?

Persze vitatkozhatunk arról továbbra is, hogy öt-tíz éve ki és hány milliót lopott. De ennek akkor van jelentősége, ha valaki megingathatatlan bizonyítékokkal áll elő. Különben majd úgy mehetünk a választásokon szavazni, hogy a tisztességében a feltételezésekkel és gyanúsítgatásokkal megingatott két személy közülük próbáljuk kiszűrni a rosszabbat. Csakhogy a zavaros körülmények között akár rosszul is dönthetünk.