Reformok helyett bábuk tologatása

Kevés kétsége maradhat bárkinek afelől, hogy Gyurcsányék tényleg nem választási költségvetést készítenek. Pedig Magyarországon nem lehet nem a választók kegyeit kereső büdzsét fabrikálni a kampány előtt pár hónappal. Alighanem meg is ásta saját sírját a koalíció. Pedig csak kissé normálisan próbál meg cselekedni. Csak hát nem Németország vagyunk, ahol a két – egymást amúgy szintén nem kímélő – nagy párt belátta, hogy az ország rokkan bele, ha nem nyúlnak hozzá a hatását hosszú
távon kifejtő államháztartási reformnak. Vállalták, hogy a szociáldemokrata kormányzat népszerűségvesztéséért nagyban felelős Agenda 2010-ben lefektetett alapelveket kiveszik a kampány témái közül, és nem adnak lovat demagógiával az emberek biztonságvágyának, ha a követelések megvalósíthatatlanok. A (jobbról) balra előzés elé ők behajtani tilos táblát állítottak.

Ennyiben igaza van a kormányfőnek, hogy adóreformot bármikor lehet csinálni, nem csak a ciklus elején. Csupán bátorság kell hozzá. Ha a mostani az lenne, találó lenne az állítás. A baj éppen az, hogy most is csupán a bábukat készülnek tologatni. Mert az átlagos kétszázalékos adóteher-mérséklés önmagában ugyan szépen hangzik, de a lényeg, a szerkezet marad a régi. Ezt mutatja a pénz(vissza)szerzés jól ismert módja, az újabb facsarás az államapparátuson. Nem mintha ez nem lenne népszerű a nép körében, de az összkiadás körülbelül hetedét kitevő igazgatási költségeken sokat nem lehet megspórolni. Önmagában legalábbis nem. Sőt, egy rossz hír az egyszerű megoldások híveinek: egyes területek hamarosan a működőképesség határára fognak érni, akkora lesz az elvonás.

Mert a fő probléma az, hogy az állam túlságosan sok feladatot vállal magára. Ehhez természetesen irdatlan mennyiségű pénzt kell elvennie állampolgártól, gazdálkodótól egyaránt. Hogy aztán ebből adjon vissza, szintén sokat, rossz hatékonysággal. Szemernyi kétségünk se legyen, hogy jövőre ismét nőni fognak például az önkormányzatokra lőcsölt feladatok, az ezekhez rendelt pénz megint nem lesz elég ezekhez. Ez így megy hosszú évek óta. Központi alapok, pályázatok, címzett és céltámogatások százai évente, amelyekről a magasságos fővárosi hivatalban döntenek. Ahol azt sem tudják, hol van a térképen a kuncsorgó község, ki van a pénzre váró állampolgári név mögött.

Jómagam annak vagyok rendíthetetlen híve, hogy kevesebbet vállaljon az állam, amit lehet, bízzon az önkormányzatokra s az egyes emberekre. Az
ehhez szükséges pénzt pedig hagyja náluk: gondoskodjanak magukról okosan, felelősen. Az adófizetők például kössenek biztosításokat maguknak, takarékoskodjanak. Nem mellesleg, ez felpezsdítené az egész pénzpiacot, befektetéseket vonna maga után. De ahhoz, hogy végleg búcsút intsünk a Kádár-korszaknak, valóban több mint bátorság kellene.