Hírek

2005.11.29. 15:13

Világbotrány a CIA börtönök miatt

Az EU-tagsággal járó jogok felfüggesztésével fenyegeti Brüsszel azokat a tagországokat, amelyek otthont adtak a CIA titkos börtöneinek.

Csák Elemér

 A jelek szerint távolról sem hírlapi kacsa, hogy az amerikai hírszerzés által terrorizmussal gyanúsított foglyokat európai országokban is vallatták. Amióta a botrány kirobbant, több ország – köztük Magyarország – vezetői határozottan tagadták, hogy titkos börtönök lettek volna a területükön. Hírek jelentek meg arról is, hogy a CIA gyanús repülőgépei hol szálltak le az öreg kontinensen 2001 szeptember 11. után. Szóba került többek között hazánk is, Batiz András kormányszóvivő azonban úgy nyilatkozott: a gép utasai csupán megpihentek Budapesten.

Új fordulatot vett az ügy, hogy Franco Frattini, az Európai Unió Biztottságának bel- és igazságügyekért felelős elnökhelyettese kijelentette: az EU a vád teljes tisztázását kéri az Egyesült Államoktól. Frattini egyben figyelmeztetett: elvesztik szavazati jogukat azok a tagországok, amelyekről kiderül, hogy engedélyeztek titkos CIA-börtönöket. Az EU-tag Lengyelország és a tagjelölt Románia – a la Repubblica megfogalmazása szerint – már a vádlottak padjára került, de a lista bővülhet.

Az EU egy jogászt bízott meg azzal, hogy irányítsa a titokzatos repülőjáratok kivizsgálását. A bizottság egy magas beosztású képviselője a múlt héten felvetette ezt a kérdést a Fehér Házban és az amerikai külügyminisztériumban egyaránt – nyilatkozta Frattini. – A válasz az volt: időre van szükség. „Ilyesformán nem kaptuk meg az amerikaiaktól azt a magyarázatot, amire számítottunk” – tette hozzá.

A főbiztos szerint az EU magatartása attól függ majd, meddig kell várni a washingtoni válaszra. A Der Spiegel értesülései szerint csak Nagy-Britanniából több mint 200 terroristagyanús személyt vittek ki. Németországban – ahol minden párt kemény fellépést követel – 80 járat úti célját vizsgálják. Ellenőrzésnek vetettek alá egy gépet Portugáliában is. Kanadában az elmúlt négy évben 55 ízben szálltak le a CIA iszlámista foglyokat szállító repülőgépei – állította hétfői számában a La Presse című kanadai napilap.

Az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségének (CIA) összesen 13 gépe fordult meg tíz különböző kanadai reptéren – írja a lap, amely állítólag megszerezte az érintett járatok jegyzékét. Eszerint a CIA-gépek közül nyolc a kubai Guantánamóból, az ottani amerikai támaszpontról érkezett, ahol több száz iszlámistát tartanak fogva a terrorizmus ellenes harc jegyében. Más gépek Spanyolország, Nagy-Britannia, Portugália és Németország felé folytatták útjukat, végső úti céljuk azonban nem volt ismeretes. Az említett repülőgépek, amelyek egyébként a Human Rights Watch emberi jogi szervezet listáin is szerepelnek, a CIA fedőszerveinek tulajdonában állnak.

Az ügy pénteken heves vitát kavart a kanadai parlamentben is. Az ellenzéki konzervatív Québeci Blokk azzal vádolta a kisebbségi liberális kormányt, hogy leplezi a fogolyszállításokat, amelyek keretében a CIA-repülőgépek kanadai repülőtereken is leszállást hajtottak végre. Az ezzel kapcsolatos hírek már napokkal ezelőtt lábra kaptak az észak-amerikai országban, Paul Martin miniszterelnök kormánya azonban mindeddig cáfolta mindezt. A kormány végül elfogadta két, a médiában emlegetett repülőgép ügyének kivizsgálását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!