2006.02.01. 15:25
Gallup: Fidesz MSZP: 32-29 januárban
A teljes választókorú népesség körében a Fidesz 32, míg az MSZP 29 százalékos támogatottságot mondhatott magáénak január második felében; ha ekkor lettek volna a választások, kétpárti parlament alakulhatna a Magyar Gallup Intézet által hétfőn közzétett kutatási jelentés szerint.
A több mint kétezer személy megkérdezésén alapuló reprezentatív vizsgálat szerint az MSZP szimpatizánsainak az aránya 5 százalékkal emelkedett a decemberben mérthez képest, míg a Fidesz támogatóinak tábora ez idő alatt egy százalékkal lett magasabb. Az SZDSZ és az MDF szavazói köre változatlan maradt: előbbi három, utóbbi két százalékon áll, tehát nem érik el az öt százalékos parlamenti küszöböt.
A Gallup szerint, "ha csak a határozott pártpreferenciával rendelkezők közötti arányokat vizsgáljuk, akkor itt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben az egy hónappal ezelőtti 11 százalékról négy százalékra csökkent". A Fidesz itt 46, az MSZP 42 százalékon áll. A pártot választó biztos szavazók körében a Fidesz előnye jelenleg 6 százalék az MSZP-hez képest: 48, illetve 42 százalék. A január 18 és 26 között végzett kutatás szerint a kampány megkezdésével "meredeken emelkedett az érdeklődés a politika és a választások iránt". "Példátlanul sokan", a megkérdezettek 69 százaléka mondta azt, hogy részt vesz az áprilisi választásokon.
A miniszterelnök munkájának megítélése az elmúlt három hónapban javult, és januárban rekordot döntött: a megkérdezett választók 46 százaléka látja úgy, hogy jól végzi feladatát. Gyurcsány Ferenc kormányfői tevékenységét eddig többen ítélték negatívan, mint pozitívan, ez most megfordult. A tevékenységét negatívan megítélők aránya 47-ről 41 százalékra csökkent. Arra a kérdésre: Magyarországon jó vagy rossz irányba mennek-e a dolgok, a megkérdezettek 32 százaléka mondta azt, hogy inkább jó, és 56 százaléka mondta, hogy inkább rossz.