Hírek

2006.07.23. 16:50

Dunai kalózok Romániában

Kalózok veszélyeztetik a dunai hajózást a folyó kelet-európai szakaszain – írta a The Sunday Telegraph. A főleg Romániában előforduló rajtaütéseket általában holdtalan éjszakákon követik el: a rablók kishajóikkal a kiszemelt hajó mellé horgonyoznak, felmásznak a fedélzetre, és visznek, amit tudnak.

Cs. E.

Legutóbb a romániai Galati kikötőjében egy kamionokkal, személyautókkal és utasokkal teli bolgár kompot ért támadás a vámvizsgálat idején. Az incidens már a sokadik a közelmúltban. A legtöbb Cernavodánál történt, ahol a hajók sorban állnak, hogy behajózhassanak a fekete-tengeri Constantához vezető Duna-csatornába.

A brit lap szerint a dunai kalózkodás régi feszültségeket élesztett újjá. Bolgár lapok a román kormányra hárítják a felelősséget, sőt némelyikük azt állítja, hogy a román illetékesek összejátszanak a tolvajokkal. A románok azzal vágnak vissza, hogy a bolgár üzemeltetők az adók és illetékek elkerülése végett a kikötőktől távol horgonyoznak le, és veszélyesebb útvonalakat választanak. Gyanítják azt is, hogy több bolgár kapitány saját rakományát lopja el. A román külügyminisztérium nemrég eltanácsolta az üdülni indulókat Bulgáriától, mondván, hogy az ugyanolyan veszélyes hely, mint Irán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!