Élete a saját történetünk is

[caption id="" align="alignright" width="180"] Cseh Tamás egyik titka, hogy sosem volt semmiféle tekintélyelv tisztelője
[/caption]A szerző beszélgetőkönyvnek nevezte el a kötet műfaját. „A jelen időre építettem, ahogyan a dalok is – mondja Bérczes László, a régi jó barát. – Két ember beszélget, és ebből könyv születik.” A jelen most nagyon szomorú. Cseh Tamás tüdőrákos. „A kemoterápia legyöngítette az immunrendszerét, és egy vírus megtámadta a hangszálait” – sóhajt Bérczes. Furcsa, hogy a bulvársajtó nem csinált ebből rosszízű szenzációt. Úgy tűnik, a beteg énekest még a hiéna-riporterek is tisztelik. „Ő a legkedvesebb, legelőzékenyebb, legszelídebb ember, akivel valaha is találkoztam – így Bérczes. – Finom és érzékeny. Ugyanakkor tébolyodottan vad, harcos szellem.

Miből adódhat ez a kettősség? Hiszen a többség szürkébb személyiség, nem tobzódik a szivárvány színeiben. A könyv szerzője sejti az okot. „Tamás végletek között él: a dalok születését és a fellépést megelőzi a csendes, magányos felkészülés, majd a színpadon a begyűjtött energiát mintegy kirobbantja magából. Ez a másfél órás feszültség sokszor a műsorok után is hihetetlenül erős”. A beszélgetőtársat megfogja az ilyesfajta személyiség. Talán még példaképnek is előlép szemében. Mert Cseh Tamásnak van a sok közt egy tulajdonsága, amely csak a bátrakra jellemző. „Semmiféle tekintélyelvenek nem rabja. A pincérnőt, a hentest, a taxist ugyanúgy szereti, mint az éppen divatos értékrend „nagyjait” – ha ugyan nem jobban. Abszolút autonóm személyiség. A halálhoz való viszonya is természetes. Nem mintha nem félne, hiszen mindannyian félünk. De méltósággal viseli a sorsát.” A könyvben azt mondja: mindig féltudatosan élt. „Hisz az intuícióban. Sokan fontolgatnak, töprengenek, hogyan döntsenek. Az ő pályája bizonyítja: jól tesszük, ha a megérzéseinkre hallgatunk”.

Pszichiáterek mesélik: egy-egy terápiában nemcsak a páciens, de ők is alakulnak. Így történt ez Bérczes László „kérdezz-felelek”-jében is. „Miközben másfél hónapig nap mint nap beszélgettünk, lepergett előttem az egész életem. Az alapkérdések valamennyiünket érintenek: a szülői ház, az otthon, a szerelem. Bízom benne, hogy a könyvet olvasva mások is jobban megismerik majd önmagukat. Hiszen mindannyiunknak megvan a saját története.”

Nem szoborszerű figura: hús-vér ember
Cseh Tamást beskatulyázták egyfajta emblematikus figurának, aki a rendszer ellen tiltakozik, miközben a rezsim ezt „tűri”. Milyen lehetett egy ilyen tehertétellel megírni a könyvet? „Ő nem hős vagy legenda – mondja Bérczes László –, hanem normális, szeretetteli, életimádó ember. Nem az volt a célom, hogy piedesztálra állítsam, hanem a csendes, szerény, érzékeny személyt akartam bemutatni.